Bigyóblog

2007.12.03. 21:57

iPod: nagyhalál, újraélesztés és Leonard Cohen szelleme

hírbehozó

Apple-terméket soha nem szabad a megjelenés hetében vásárolni - intettek nálam sokkal tanultabb macian ismerőseim. Türelmesen végighallgatva, majd figyelmen kívül hagyva tanácsukat a megjelenés hetében a tengerentúlról vetettem is egy friss, új, ropogós iPod Classic-ot.

Intő jel lehetett volna, hogy a velem együtt bevásárló Földes kolléga iPodja megadta magát, majd egy másik kolléga azonos szállítmányból érkezett készüléke a tolvajok martaléka lett. (Azóta Bigyó Felügyelő is vett egyet. Gondolom remegve olvassa most ezt a postot.) Szóval magára maradt az iPod Classic-om, és csak töltöttem rá a zenéket és filmeket és podcastokat és (backupolásra szánt) fájlokat, míg el nem értem a hetvenvalahány gigát.

Ekkor azonban egy borús novemberi délutánon a szoftverfrissítés fülledt csendjében megadta magát az én iPodom is. Minden átmenet nélkül elaludt, majd a hdd tűje ütemes kattogásba kezdett és csak a sötét Apple-logós háttérkép mutatta magát néha. Kimerülten pislogott, a szívverésem pedig vele lassult.



Jött az első kétségbeesés, s miután fellocsoltam magam, a weben próbáltam gyógyszert találni útitársamnak. Mint kiderült, ennél a típusnál a "disk mode" eléréséhez a középső gomb és a "menu" gomb kitartott, ám egyidejű lenyomásával, majd ezt követően a középső gomb és az alsó "play" gomb kitartott, ám egyidejű lenyomásával lehet hozzáférni.

Ma vettünk egy nagy levegőt, és az egyik kolléga gépére átmentettük úgy ahogy van, az ipod összes mappáját (beleértve a kulcsfontosságú rejtetteket), és iTuneson keresztül nyomtam neki egy restore-t. Ekkor ugye elvesznek az adatok, de legalább van remény. És lőn, az újraélesztés sikeres volt. Az iPodra felköltözött 1.0.3.-as szoftververzió, és a visszamásolást követően minden fájlt tud olvasni ismét az iPod-szoftver és az iTunes is.

Lehet hogy így leírva nem tűnik horrornak a sztori, de vegyük még hozzá, hogy egy hirtelen hurráoptimista pillanatban korábban úgy döntöttem, hogy az iPodra mentett fájljaimat letörlöm a laptopomról. Szóval 70 giga nagyon értékes tartalom ment majdnem a lecsóban. Szerencsére végül nem kellett letesztelnem, hogy hogyan működik idehaza az Apple világgaranciája, valamint milyen arcot vágtam volna, ha újra be kell gyűjtenem 70 giga zenét és filmet a mindenhonnan.

Köszönöm Istenem, hogy segítettél ezekben a nehéz órákban.  Veled együtt hallgatom, hogy...


26 komment

Címkék: apple teszt ipod