Bigyóblog

2007.12.03. 21:57

iPod: nagyhalál, újraélesztés és Leonard Cohen szelleme

hírbehozó

Apple-terméket soha nem szabad a megjelenés hetében vásárolni - intettek nálam sokkal tanultabb macian ismerőseim. Türelmesen végighallgatva, majd figyelmen kívül hagyva tanácsukat a megjelenés hetében a tengerentúlról vetettem is egy friss, új, ropogós iPod Classic-ot.

Intő jel lehetett volna, hogy a velem együtt bevásárló Földes kolléga iPodja megadta magát, majd egy másik kolléga azonos szállítmányból érkezett készüléke a tolvajok martaléka lett. (Azóta Bigyó Felügyelő is vett egyet. Gondolom remegve olvassa most ezt a postot.) Szóval magára maradt az iPod Classic-om, és csak töltöttem rá a zenéket és filmeket és podcastokat és (backupolásra szánt) fájlokat, míg el nem értem a hetvenvalahány gigát.

Ekkor azonban egy borús novemberi délutánon a szoftverfrissítés fülledt csendjében megadta magát az én iPodom is. Minden átmenet nélkül elaludt, majd a hdd tűje ütemes kattogásba kezdett és csak a sötét Apple-logós háttérkép mutatta magát néha. Kimerülten pislogott, a szívverésem pedig vele lassult.



Jött az első kétségbeesés, s miután fellocsoltam magam, a weben próbáltam gyógyszert találni útitársamnak. Mint kiderült, ennél a típusnál a "disk mode" eléréséhez a középső gomb és a "menu" gomb kitartott, ám egyidejű lenyomásával, majd ezt követően a középső gomb és az alsó "play" gomb kitartott, ám egyidejű lenyomásával lehet hozzáférni.

Ma vettünk egy nagy levegőt, és az egyik kolléga gépére átmentettük úgy ahogy van, az ipod összes mappáját (beleértve a kulcsfontosságú rejtetteket), és iTuneson keresztül nyomtam neki egy restore-t. Ekkor ugye elvesznek az adatok, de legalább van remény. És lőn, az újraélesztés sikeres volt. Az iPodra felköltözött 1.0.3.-as szoftververzió, és a visszamásolást követően minden fájlt tud olvasni ismét az iPod-szoftver és az iTunes is.

Lehet hogy így leírva nem tűnik horrornak a sztori, de vegyük még hozzá, hogy egy hirtelen hurráoptimista pillanatban korábban úgy döntöttem, hogy az iPodra mentett fájljaimat letörlöm a laptopomról. Szóval 70 giga nagyon értékes tartalom ment majdnem a lecsóban. Szerencsére végül nem kellett letesztelnem, hogy hogyan működik idehaza az Apple világgaranciája, valamint milyen arcot vágtam volna, ha újra be kell gyűjtenem 70 giga zenét és filmet a mindenhonnan.

Köszönöm Istenem, hogy segítettél ezekben a nehéz órákban.  Veled együtt hallgatom, hogy...


26 komment

Címkék: apple teszt ipod


Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

madve2 2007.12.03. 22:06:51

Hm, pedig egy Classicot már én is majdnem vettem, hogy az már biztos megbízhatóbb, mint az öregei, de ezekszerint nem.

Ebből tényleg Zune lesz, csak az meg sajnos idén is buta, mint. (Talán jövőre...)

madve2 2007.12.03. 22:07:24

Mondjuk tök jó, ahány éve vacilálok már ezen, simán lelaktam volna egy lejátszót (ha bármelyiket is megvettem volna), szóval prímán lehet spórolni döntésképtelenséggel.

hírbehozó · https://webisztan.blog.hu/ 2007.12.03. 22:09:34

Felreertes ne essek: az iPod Classic a legjobb pmp a piacon.

floyddebarber · http://simpsons.hu 2007.12.03. 22:11:33

Én is vettem Clasicot, a megjelenés hetében (illetve utána egy héttel), eddig semmi gond nincs vele :)
Hál' Istennek! :D

Hargita Nándor · http://sliceandsmile.blog.hu 2007.12.03. 22:29:08

összefoglalva:

az iPod_control könyvtár teljes tartalma és az itunes könyvtár teljes tartalma együtt backupolandó, előbbi a zenéket, utábbi az adatbázist tartalmazza.

btw a zune ugyanolyan okos mint az ipod, kapható 8 gigásban is és nagyobb a kijelzője is (sokkal).

cserébe kicsit vastagabb és az akksi se bírja annyit, de legalább nézhetőbbek rajta a sorozatok.

vote for zune!

helomi 2007.12.03. 22:33:40

nem szabad hdd-s mp3 lejátszót venni. a besz@rt 2. gen ipodomon megtanultam annak idején. azóta nanom van.

sixx · http://comment.blog.hu 2007.12.03. 22:34:08

soha többet ipod. komolyan, ennyit még nem szívtam semmivel, talán a shuffle az egyetlen, amit bátran ajánlok.

Lévai_Richárd · http://facebook.com/fbtippek 2007.12.03. 22:34:38

Azért letörölni a fontosés érzékeny adatokat a laptopról és csak egyetlen mobil gépen tárolni...

Nem gondolom, hogy ez egy megfontolt lépés. :-)
Még két mobil gép sem tűnik túl biztosnak nekem, de persze én paranoiás vagyok. ;-)

gergoke 2007.12.03. 22:55:38

A HDD tűje... Éljenek a pongyola megfogalmazások. A feje pont olyan hosszú lett volna, mint a "tűje". Igaz, az pontos is lett volna.

Ja, aki meg iPodot vesz, az sikeres ember nem lehet, mert iPodot venni ősi román szokás, nem? :D

mizrolist 2007.12.03. 23:04:01

Meizu ftw :-) (szvsz backupot nem tartani... hmm... merész döntés? o_O durvábbat inkább nem mondanék...)

gravy_t 2007.12.03. 23:29:22

hdd-s emmpéháromlejáccó? háááát... akkor már inkább ez e:
bigyo.blog.hu/2007/11/30/32_gb_os_flashmemoriaval_jon_az_uj_zen

16gigásat is árulnak, plusz bővíthető. a 8gigás meg még ócsóbb is, mint a nanó.

persze nekem egyik sincs, mert a telefonomban van mikróessdé kártya és azon hallgatok zenét. sorozatot meg monitoron nézek, azon is elég nézhetőek :)

gibson 2007.12.03. 23:53:24

letörölni 70 gigányi zenét a merevlemezről és egy simán elveszthető/ellopható/összetörhető/eltűnhető/vízbe ejthető/repülőn felejthető/zsebből kiejthető stb. mp3 lejátszón tárolni??? kicsit ijesztően hangzik. én így is minimum egyszer, de inkább 2x backupolom a fontosabb adataimat (értsd: van 80 giga zeném pár tucat DVD-n és egy külső HDD-n IS elmentve, hátha beszarna/elveszne az iPodom).

inti 2007.12.04. 00:17:25

gergoke: Respekt, látom te is olvasol klassz blogokat. Bennem is megmaradt ez a "népszerű" állítás :D De jót röhögtem ezen akkor is.

Apropo, lekopogom, 2,5 éves az 30 Gigás iPod photo-m, és a fülesei ugyan elhalkultak, karcos is, de a gép maga szuperül működik. Szeretem nagyon :)

Kutsa 2007.12.04. 00:22:17

Nekem is bekakált az ipodom a második héten.Elsőre nem is akkartak vele foglalkozni, mivel neten rendeltem. Utána két hónap várakozás után visszakaptam.

lor 2007.12.04. 06:46:16

azt mondjatok meg, hogyan
tolthetek ra az ipodra zenet pl mas geperol.
ahol meg ezt az ipodot soha nem hasznaltam
van ugye ipod, gep, kabel es itunes. de nincs meg a gepen mentve az ipod fajlistaja.

gibson 2007.12.04. 08:52:32

lor

ha nem shuffle-ed van, amin csak szinkronizálni lehet a zenéket, akkor állítsd be az itunes-t a másik gépen, hogy ne szinkronizáljon automatikusan, csatlakoztasd az ipododat a géphez, és kézzel húzogasd át a zenéket a library-ből az ipodra (jobbról-balra). playlisteket másolni értelemszerűen fentről lefelé tudsz. ha shuffle-t/iphone-t használsz, azt csak szinkronizálni tudod sajnos...

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2007.12.04. 09:42:20

vegyetek kínai hulladék mp3 lejátszót. ha beszarik, azért nem kár.

hírbehozó · https://webisztan.blog.hu/ 2007.12.04. 11:56:16

Az iPod Classic 80 gigas, es 50 ezer forintnak megfelelo dollarert lehet kapni. Vagyis nagyon jo uzlet, en nagyon meg is szerettem. Backupolni meg barhova rizikos. Figyelem, a post epp arrol szol, hogy nem veszett el egyetlen fajl sem.

gibson 2007.12.04. 16:45:17

a tanulsága pedig, hogy backupolni, backupolni, backupolni! :) (hogy ez miért rizikós, az nem világos egyelőre :))

Dworkyll · http://ekonyvolvaso.blog.hu/ 2007.12.04. 17:01:48

iAudio x5. Csak 60 gigás, cserébe használható, és eszelősen szól.

reviews.cnet.com/4520-3000_7-6245404-1.html

floyddebarber · http://simpsons.hu 2007.12.04. 19:15:34

Kedves okos HDD-ellenesek!

Ha nem érdemes HDD-s mp3-lejátszót venni, akkor mondjátok meg, melyik flashlejátszóra fér rá a 140 giga zeném?

Amúgy mint fentebb írtam, én is vettem iPod Classicot, 160-asat, és eddig hála a jó égnek semmi gondom nem volt vele.

Lodovik Trema · http://lodovik.blog.hu 2007.12.05. 01:03:25

Nekem a második héttöl kezdve heti egyszer minden letöröl es formatálni kell. Kurva nagy élmény. Már a második iPodom, az elsö után úgy voltam [iPod nano 1G] hogy soha többet apple, de az ára miatt meglágyult a szívem. Hiba volt. :(

gravy_t 2007.12.05. 09:31:09

floyddebarber
hát annyi nem fog ráférni flessesre, az igaz, neked akkor marad a hádédés...

_fogtunder_ 2007.12.05. 22:52:20

én is első hetes 80 gigásat nyúzok, baj még nem nagyon volt vele, párszor megfagyott, de resetre talpra állt mindig. a kijelző lehetne nagyobb, de tulajdonképpen így is használható. a flashmemória meg tök jó lenne, ha 32 gigás volna, majd ha lesz akkora touch, akkor talán veszek is. addig meg tárhely rulez.

madve2 2007.12.09. 00:40:13

A HDD-elleneseknek mondom, hogy 2,5 éve(!) van egy Sony NW-HD5-öm, és még mindig tökéletesen működik. A csere iránti vágy egyetlen oka, hogy a 20 GB (=18,6, ugye) nekem bizony szűkös. Szóval a flash nem is játszik, 60-80GB alá mostmár nem megyek. Ezen lehet hitetlenkedni meg hülyézni, kinek milyen heppje van, ugye.

A Zune majdnem minden szempontból szimpatikusabb, mint az iPod (kinézetre, gombokra, szoftverre, nemszeretemazájtyúnszt stb.), csak éppen on-the-go playlisteket nem tud (rendesen), az meg nálam válóok. Mondjuk az iPodról is vegyeseket hallottam ebben a tekitetben, de az legalább volt a kezemben, próbáltam az on-the-go-t is, és nem tűnt rossznak. Csak ne mesélné MINDENKI (bocs, csúsztatok, mert most néhány kommentelő nem =)) azt, hogy meghal/megdöglik/kipurcan...

Még a Cowon iAudio nemtomhány meg a Zen Vision:M tűnnek jónak, csak azokhoz spúr vagyok, főleg a "paramétereikhez" képest.