Bigyóblog

2010.01.09. 15:15

A világ leghaszontalanabb gépe

Bigyó Felügyelő

 Bocsi! :D


10 komment

Címkék: barkács eszement


2010.01.08. 16:07

Videó az MSI kétképernyős ekönyv-olvasójáról

Bigyó Felügyelő

Régóta halljuk, hogy lesz ilyen, a CES-en az Engadget írója ki is próbálhatta az MSI kétképernyős ebook-readerét. És tetszett neki. Kétszer két 10 colos képernyőről van szó, Atom Z Series processzor van benne, Windows 7 Home Premium fut rajta. Egyik kijelzőjéről a másikra könnyedén át tudunk mozgatni ablakokat, elfordítva pedig egyetlen nagy kijelzővé alakul az egész, már ami a tartalmat illeti. Természetesen billentyűzetet is elő lehet varázsolni egy gombnyomással. Még prototípus, nem minden működik úgy rajta, ahogy majd a végleges verzión fog működni - ez többször is elhangzik a bemutató alatt. Az MSI egy éven belül tervezi piacra dobni.

Via Engadget


6 komment

Címkék: ebook msi


2010.01.08. 10:38

Öt perc a Nexus One-nal

Bigyó Felügyelő

Csörgött a telefon, egy eltorzított férfi vagy női hang szólt bele, hogy ha meg akarom nézni "A" mobilt, akkor menjek ide és ide, és öt percre a kezembe foghatom és kipróbálhatom. Fotót és videót nem készíthetek. Igent mondtam, belebújtam 007-es jamesbond-ruhámba és elindultam a találka helyszínére.

Egyszóval, a kezemben tartottam a kedden bemutatott Google mobilt, a Nexus One-t. Az öt percből végül kétszer öt perc lett, ennyi idő persze nem elég a készülék részletes teszteléséhez. De arra elég volt, hogy nyugodt szívvel kimondjam: nekem nagyon bejött. El is mondom, miért. Kezdjük a formájával. Vékonyabb, finomabbak a vonásai és valamivel keskenyebb, mint az iPhone (nem akarom ehhez hasonlítani, de a legtöbben ezt kérdezték tőlem a kipróbálás után). Fém a burkolata, nekem masszívnak tűnt első pillantásra. Persze ez akkor derül majd ki, ha tartóstesztnek vetjük alá, vagyis hónapokig használjuk és a földre is ejtjük, de szerintem bírni fogja.

A kijelzőjéről már írtuk, hogy 3,7 color, AMOLED, természetesen érintőkijelző. Szépek a színei, nagyon jól és gyorsan reagál az érintésekre, nem akadt. Virtuális billentyűzeténél nem ütöttem félre, kellően precízen van beállítva. A benne lévő 1 gigahertzes processzort nagyon érezni a használatnál. Villámgyorsan tölti be a weboldalakat, a Google Mapsnél úgy tölti le folyamatosan az adatokat, hogy szinte nem is találkozunk üres képernyővel, amikor Óbudáról hirtelen Csepelre görgetem a térképet.


46 komment

Címkék: google android google phone nexus one


2010.01.08. 07:51

A világ legnagyobb HD-tévéje

Bigyó Felügyelő

Megint a Panasonictól. A cég két éve mutatta be a 150 colos óriástévét. Most 152 cols plazmatévével jött elő, ami HD, 3D-t is le tud játszani. 4096x2160 pixeles a kijelzője, ami egy ekkora monstrumon nem is tűnik soknak. A Panasonic a 3D technológia népszerűsítésére szeretné ezt az évet fordítani, bár még teljesen új dolgokról beszélünk az otthoni médiában, de a nem túl távoli jövőben már 3D nézzük kedvenz filmjeinket.

Via Engadget


12 komment

Címkék: tv panasonic


2010.01.07. 16:35

A Panasonic 3D kamerája Wall-E-ra hasonlít

Bigyó Felügyelő

A Panasonic 3D-ben felvevő Full HD kamerát mutatott be. Az idei CES úgyis a 3D-ről szól, így nem meglepő, hogy pont itt mutatták be a kamerát. Mivel 3D, két kamerával veszi az eseményeket, egy könnyű tesben van elhelyezve, a két kamera, a lencsék, a memóriakártya, amire veszi a filmet.

Áprilistól lehet majd rendelni, 21 ezer dollárba kerül. De ez (még) persze nem mindennapi használatra van. Kattints a Gizmodóra a galériáért.

Via CoolestGadgets


komment

Címkék: panasonic kamera 3d


2010.01.07. 12:05

Ebook-reader a Samsungtól is

Bigyó Felügyelő

A Samsung sem maradhat ki a nagy ekönyv-olvasó lázból. A CES-en két olvasót is bemutattak, az E6-ot és az E101-et. Az egyik 6 colos, a másik 10 colos. A két readerben lesz még wifi és Bluetooth is, így közvetlenül a netről rátölthetünk könyveket, nem kell feltétlenül a számítógéphez való csaltakozással bajlódni. Nincsenek rajta gombok, legalábbis nem annyi, mint a legtöbb társánál, ugyanis érintőképernyője van, beépített írásfelismerővel. Valamikor 2010-ben dobják piacra, 399, illetve 699 dollárért.

Via OhGizmo!


4 komment

Címkék: samsung ebook


2010.01.07. 10:19

Laptop átlátszó kijelzővel

Bigyó Felügyelő

Egyelőre még csak terv, illetve egy bemutató darab el is készült ebből a furcsa laptopból, amit a CES-en lehet közelebbről megnézni. A lényeg, hogy áttetsző a kijelzője. Ez elég vad ötletnek tűnik elsőre, hiszen figyelni kell majd arra, hogy mi van a háttérben, ha dolgozni akarunk - egy lámpával szemben például nem javasolnám. Az nem derül ki, hogy mit akartak a tervezők elérni, a legjobb megoldással is az OhGizmo! bloggere jött elő: ha ülünk a tévé előtt és nem akarunk folyton kihajolni a kijelző mögül, arra például jó ez. :D

A kijelző AMOLED, 960x450-es a felbontása, 38 százalékos az áttetszőség, vagyis olyan lehet, mintha egy sötétített üvegen bámulnánk kifelé.


63 komment

Címkék: laptop eszement


2010.01.06. 16:55

Hibrid notebook a Lenovótól

Bigyó Felügyelő

Tablet és notebook egyben. Ha akarjuk, hagyományos laptopként is használhatjuk, ha meg valamiért tabletre van szükségünk, akkor egyszerűen lepattintjuk a kijelzőt a billentyűzetről. Az IdeaPad U1-et természetesen a CES-en mutatja be a Lenovo. Néhány paramétert még tudunk mondani: 11,6 colos a HD LED multitouchos kijelző.  Ha csak a kijelzőt használjuk, akkor az ARM Snapdragon processzor működik, ha laptopként használjuk, akkor az Intel Core 2 Duo SU proci lép működésbe, 4 GB RAM-mal (tablet formában ez 512MB), két usb-porttal, HDMI-kimenettel, kártyaolvasóval és 1,3 megapixeles kamerával. 999 dollárra van árazva, ami nem olcsó, de két gépért már nem rossz.

Via Übergizmo


komment

Címkék: laptop lenovo tablet


2010.01.06. 12:40

A két touchpades laptop

Bigyó Felügyelő

Érdekes koncepciót mutatott be az Asus, NX90 névre hallgató laptopján nem a megszokott helyen van a touchpad, hanem a két oldalán. De nem arra tervezték őket, hogy egyszerre lehessen használni, így ha jól értjük, vagy az egyiket vagy a másikat tudjuk használni. A touchpad hagyományos helye a képen furcsán üresnek tűnik, de valószínűleg meg lehet szokni. Érdemes megfigyelni az elefántfülekre hasonlító hangfalakat is a laptop két oldalán. Biztos jobban szól az átlagos notebooknál, de eléggé otrombának hat. Az Asus NX90-et a CES-en mutatták be.

Via OhGizmo!


5 komment

Címkék: laptop asus


2010.01.06. 02:35

Nexus One

Bigyó Felügyelő

A Google phone, a Nexus One nagyjából azt tudja, amit kitaláltak a kütyüblogok. A technikai részleteket leírtuk korábbi posztunkban, ezeket gyorsan felsoroljuk, hogy semmi ne maradjon ki: a kiejlzője 3,7 colos Amoled, processzora 1 gigaherczes, kamerája 5 megapixels, LED-vakuval. GSM, HSDPA, Wifi, Bluetooth. Van benne 512 RAM és 512 ROM, 4 GB-os microSD-kártya jár hozzá, de ez utóbbiból persze nagyobbat is bele lehet tenni.


11 komment

Címkék: google android google phone gphone nexus one


süti beállítások módosítása