Bigyóblog

2011.05.04. 13:25

Levett a lábamról a Galaxy S2

Bigyó Felügyelő

Oh My God! Tesztelhettük a Galaxy S2 mobilt és levett a lábunkról. Szupergyors, szupervékony és nagy. Ez utóbbi az egyetlen rossz tulajdonsága, így gyorsan letudjuk, hogy aztán zavartalanul lelkendezhessünk. Persze embere válogatja, valakinek bejön a péklapát méret.

 

Kezdjük az elején: A Samsung legújabb okostelefonja még nem kapható, május végéig várni kell rá, de érdemes. A héten mutatták be a világ sok országában, majdnem mindenhol készültek is tesztek, ezek közül bizonyára ti is olvastatok néhányat, így mi inkább a személyes tapasztalatokra helyeznénk a hangsúlyt.

Akárki vette kézbe, megdöbbent a gyorsaságán, pedig okostelefonokat használó emberek kezébe nyomtam a mobilt. Gyorsabb, mint a netbookom - hangzott az első reakció és tényleg olyan érzésünk van, főleg az olyan alkalmazások megnyitásánál, mint a Google Maps. Mert ezt próbálta ki szinte mindenki elsőnek – vajon azért mert ez volt rögtön a kezdőoldalon vagy mert itt látni leginkább, milyen gyors a gép, örök rejtély marad. A Google Mapset pedig élvezettel böngésztük, fél másodperc alatt betöltött. Zoomoltam, átváltottam szatelit módba, bekapcsoltam a dugófigyelőt - de nem tudtam megszorongatni.

Ugorjunk: egymás után elkezdtem tölteni az alkalmazásokat, legalább tizet. A letöltési sebességgel nem tudunk mit kezdeni, ez annyi amennyi. De a telepítési sebesség már a mobiltól függ. Kettőt pislogtam és már fenn is volt, a Foursquare, Facebook, Tweetdeck, Angry Birds, Google Skymap, last.fm és még jónéhány app. Ezeket egymás után be is kapcsoltam, hátha lelassul, ha minden egyszerre fut - de nem. Ezze fel is adtam, a Galaxy S2 nyert. Gyors ez, na.

Nem véletlenül persze, hiszen egy kétmagos 1,2 GHz-es processzor hajtja, 16 GB belső memóriával, mely utóbbi microSD kártyával bővíthető. A legújabb Android, a Gingerbread van rajta, némi samsungos beütéssel.

Fényképezni nem szoktam mobillal, legalábbis olyan képen nem csinálok, melyet meg is szeretnék tartani a későbbiekben - Facebookra, Twitterre persze tolok néha egy-egy fotót, de ahhoz szinte mindegy, milyen a kamera. Ez itt nyolc megappixeles, autofokuszos és egy egyszerűbb utazós fénykpezőgép funkcióit is tudja. Van persze elülső kamerája is, ha önarcképet akarnánk készíteni. Videót is tud készíteni méghozzá 1080p-t és 720p-t is. Sőt, ezeket le is játsza, akár tévéhez csatlakoztatva is. A fotóknál maradva, nagyon jó funkció, hogy egy másik fénykényképezőgépet is hozzá tudunk csatlakoztatni usb-n kersztül, és át tudjuk másolni a képeinket. Még laptop sem kell ehhez, remek funkció utazáshoz például, ha beletik a fényképezőgép sd-kártyája. Ez amúgy az úgynevezett SB On-the-go funkció.

Egylőre ennyi, a gépet sajnos nagyon hamar vissza kellett adni, így nagyon részletes tesztet nem tudtunk írni, de azt hiszem ennyiből is kiderül, hogy remek mobilról van szó.

 


13 komment

Címkék: mobil teszt samsung


süti beállítások módosítása