Bigyóblog


2018.05.24. 08:58

Mit akar az Apple az önműködő autóktól?

Bigyó Felügyelő

Elég régóta hallani pletykákat arról, hogy az Apple beszállna az önjátó autók piacába. De eddig nem jutottak egyről a kettőre, hiába tárgyaltak két nagy német autógyártóval, a BMW-vel és a Mercedessel. A New York Times értesülései szerint ugyanis a két autógyártó nem akart átengedni mindent az Apple-nek, nem engedtek volna beleszólást a dizájba és nem adták volna át a cégnek az autókban keletkezett adatokat sem. Két olyan terület, amelybe az Apple szeret beleszólni, vagyis inkább szereti ellenőrzése alatt tartani.
De úgy tűnik, nem adják fel, az Apple most a Volskwagent vette célba, a már létező T6 transporterüket szeretkén átalakítani úgy, hogy az önműködően szállítsa a cég dolgozóit munkahelyükre. Kvázi egy shuttle szolgáltatást szeretnének kialakítani Palo Alto-i székhelyükhöz. Konkrét tervek azonban nincsnek sem erre, sem a következő időszakra. Az Apple Project Titan fedőnevű csapata is csökkentett özemmódban dolgozik, a The Times szerint az elmúlt időszakban több százan elhagyták a részleget.


komment

Címkék: apple önjáró autó


süti beállítások módosítása