Bigyóblog


2017.07.18. 19:04

Szivárognak az infók a Nokia csúcsmobiljáról

Bigyó Felügyelő

nokia8.pngA Nokia az egykor népszerű 3210-essel tért vissza, mit tért vissza, robbant be megint a köztudatba idén februárban. Aztán kiadott még néhány androidos telefont, a Nokia 3-at, 5-öt és 6-ot, de ezekre senki nem emlékszik már.

Most megváltozhat ez a Nokia 8 segítségével, amelyről már szigvárognak az első képek. Egy csúcskategóriás telefontról lenne szó, amelyhez még a régi parterrel, a Zeiss lencsegyártóval is szövetkeznek megint.

Ha csak a dizájnt nézzük, nem esünk hanyadt, ugyanolyan, mint az összes okostelefon manapság. Fekete, lekerekített élek, kevés fizikai gomb, hátul kamera. A pletykák szerint eléggé nagy lesz 5,3 hüvelykes kijelzőjével, belülre pedig Snapdragon 835 chipset, 4/6 GB RAM és Android 7.1.1 Nougat kerül. Állítólag nem is kell sokat várni rá, már július 31-én piacra dobhatják 675 dollárért.

Via Mashable


Címkék: mobil pletyka nokia okostelefon


2011.06.24. 07:51

Sea Ray lesz az első windowsos Nokia

Bigyó Felügyelő

Akkor most mindenki tegye el a kamerákat, fénykpezőgépeket, mert mutatok valami nagyon titkosat - állítólag ezt modta Stephen Elop, a Nokia vezérigazgatója. Majd megmutatta a Sea Ray névre keresztelt telefont, mely az első windowsos mobilja lesz a Nokának. Persze mondanunk sem kell, hogy nem mindeki tett eleget a felszólításnak - melyet valószínűleg maga Stephen Elop sem gondolt komolyan - és rengeteg fotó jelent meg az említett telefonról.

Via Engadget


60 komment

Címkék: mobil nokia windows phone


2011.06.22. 10:09

Még az idén jön a windowsos Nokia

Bigyó Felügyelő

A CommunicAsia konferencián erősítette meg a Nokia vezérigazgatója, Stephen Elop, hogy még az idén bemutatják az első Windows Phone-nal felszerelt Nokiát. Ezt azért tartotta fontosnak megjegyezni, mert néhány pletyka azt állította, hogy a mobil bemutatása 2012-re csúszik. Az azonban igaz, hogy csak 2012-ben lesz majd megvásásrolható a készülék. A Windows Phone-ra készülés ellenére a Elop azt is bejelentette, hogymég tíz új Symbianos készüléket dobnak piacra a következő 12 hónapban.

Via BGR


1 komment

Címkék: mobil nokia


2011.06.21. 15:20

A Nokia N9

Bigyó Felügyelő

Új okostelefont mutatott be a Nokia, a MeeGo alapú N9-et. A cég azzal teszi különlegesség a mobilt, hogy semmilyen gombot nem tett az előlapjára, se fizikait, se érintőgombot. Emiatt mondhatjuk azt is, hogy ez az első gombok nélküli telefon, csak ujjmozdulatokkal lehet irányítani, navigálni. A menü gomb például a széléről indított simító mozdulattal helyettesíthető.

A mobil MeeGo rendszerű. Kijelzője Amoled, 3,9 inches, karcmentes, domború üveg. Van benne egy 8 megapixeles kamera, mellyel hd-felvételeket is lehet készíteni. Tárhelye 16 vagy 64 GB-os, három színben kapható majd. Arról még nincsnek hírek, mikortól kapható és mennyiért, csak annyit mondtak, hogy még az idén megvásárolható lesz.


7 komment

Címkék: mobil nokia


2011.02.11. 09:42

A Microsoftot választotta a Nokia

Bigyó Felügyelő

 A két cég közösen jelentette be, hogy ezentúl a Windows Phone 7 lesz a Nokia okostelefonjain. Stephen Elop Nokia-vezér és Steve Ballmer Microsoft-vezér közös nyílt levelében néhány pontban megfogalmazta a megállapodás lényegét. Eszerint stratégiai döntés a Nokiától, hogy ezentől okostelefonjain a Microsoft operációs rendszereit használja. A Nokia ezen kívül segít a Windows Phone jövőjének alakításában, és segít a lehető legnagyobb tömeghez eljuttatni azt. A Nokia Maps alapelemei lesznek a Microsoft térképszolgáltatásának, a Bing lesz az alapkereső a Nokia telefonokban.

A megállapodás nem érte váratlanul a piacot, az elmúlt napokban több ilyen pletyka is felröppent, hogy akét cég szorosan fog együttműködni a jövőben. Szóba került az Android is, mint lehetséges partner, de a Nokia végül a kevésbé népszerű és elterjedt Windows Phone 7-et választotta. Azt már egyértelműen tudta mindenki, hogy a Symbian nem versenyképes a piacon, az utóbbi években nagyon sokat veszített részesedéséből a Nokia az okostelefonok piacán, egyértelmű volt, hogy lépniük kell valamit. Stephen Elop vezérigazgató ezt megis fogalmazta a héten a munkatársaknak szóló dörgedelmes levelében.

Nem tudni még, mit hoz a jövő, jó döntést hozott-e a Nokia, mindenesetre a Nokiát szeretők csalódással fogadták a hírt. Szerintünk akár még valami jó is kisülhet az egészből. Az Android ugye brutális növekedést mutatott és mutat a jövőben is. A Apple stabilan tartja magát. A Windos Phone eddigi verziói azonban nem voltak túl népszerűek, így meredeken esett a részesedésük. A Win Phone 7 azonban egy nagyon jól sikerült oprendszer, így a két cég - a jó rendszer és a Nokia még mindig nagyon nagy piaci jelenléte - akár mindkét cégnek jól jöhet. És lehet, hogy néhány év múlva azon vitatkozunk, hogy akkor most a Microsoft mentette meg a Nokiát vagy a Nokia a Microsoft mobilrészlegét.


4 komment

Címkék: microsoft mobil nokia


2010.09.14. 15:47

Jól néz ki a Nokia E7

Bigyó Felügyelő

Ma mutatta be a Nokia az E7-et, üzleti okostelefonjainak csúcsa. A készülék 4 inches érintőképernyővel és qwerty billentyűzettel rendelkezik. Kiejlzője 16:9-es, 640x360 pixeles felbontású. A cég 540 perces beszélgetési időt ígér egy feltöltéssel. A telefon 123,7 x 62,4 x 13,6 mm és 176 gramm nehéz. Belős memóriája 16GB, ez bővíthető microSD-vel. Symbian^3 OS oprendszer van benne. Kamerája 8 megapixeles, 720p-s videókat is fel tud venni. Van benne HDMI csatlakozó is. Az ára 494 euró lesz.


7 komment

Címkék: mobil nokia


2010.02.02. 11:43

A Nokia N95-ös kirakja a Rubik kockát

Bigyó Felügyelő

A Nokia N95-ös mobil egy Lego Mindstorm NXT segítségével rakja ki a Rubik kockát. A telefon kameráján keresztül olvassa be az adatokat, vagyis a színeket és kiszámolja, hogyan kellene továbblépni. Utasítást az a legogépnek, az pedig végrehajtja. Zseniális barkácsolás, ha tényleg az történik, amit a videón látunk.

Via Übergizmo


24 komment

Címkék: nokia lego rubik kocka


2009.09.18. 13:54

Kicsomagolják a Nokia Booklet 3G-t

Bigyó Felügyelő

Vannak olyan szerencsések, akik a kezükbe vehették már a Nokia Booklet 3G-t. Itt a kicsomagolásról látunk egy videót (a görög fiúnak nagyon tetszik a gép kialakítása, anyaga, sőt, maga a csomagolás is). Mint láthatjuk van benne három usb-port, HDMI, kártyaolvasó, wifi, Bluetooth, HSDPA, GPS. Atom Z530 processzort tettek bele, 120GB merevlemezt. Akkumulátora állítólag 16 órát bírja egyhuzamban, kijelzője 10,1 colos.

Via Gizmodo


12 komment

Címkék: mini nokia netbook


2009.08.24. 14:32

Mini laptop a Nokiától

Bigyó Felügyelő

A Nokia a Windows-alapú Nokia Booklet 3G-vel a személyi számítógépek világába is megpróbál betörni. Az Intel Atom processzorral rendelkező Nokia Booklet 3G teljesítménye meggyőző, az akár 12 órás akkumulátor üzemidőnek köszönhetően, így a felhasználóknak nem kell magukkal vinniük a hálózati tápkábelt ahhoz, hogy dolgozni tudjanak a rajta - írja közleményében a Nokia. Azt állítják, hogy a 1,25 kilogrammos, kicsit több mint 2 cm vastag minilaptop egy teljes értékű személyi számítógép felhasználói élményét kínálja egy könnyű alumínium házban elrejtve. Nagy sebességű nethozzáférést biztosít  3G-t/HSPA és a wifin keresztül.

A HD videó outhoz a mini-laptop egy HDMI porttal rendelkezik, továbbá megtalálható benne egy webkamera a videohívásokhoz, beépített Bluetooth és egy SD kártyaolvasó is. kijelzője 10 hüvelykes HD ready.

További információk a technikai specifikációkkal, piaci megjelenéssel, árazással kapcsolatban a Nokia Worldön szeptember 2-án kerülnek nyilvánosságra.


1 komment

Címkék: mini laptop nokia utazáshoz


2009.07.06. 10:19

Androidos mobil jön a Nokiától is [Update]

Bigyó Felügyelő

Teljesen átértékelte eddigi stratégiáját a Nokia. A világ legnagyobb mobilgyártója úgy döntött, hogy olyan telefont dob a piacra, melyre telepíteni lehet a Google operációs rendszerét, az Androidot. A Guardian értesülései szerint a mobilt szeptemberben mutatják be a Nokia World konferencián.

A finn mobilgyártó az okostelefonok piacán is szeretne hasonló részesedést szerezni, mint az alsóbb kategóriában. A HSBC adatai szerint a Nokia részesedése az okostelefonok piacán 2007-ben még 47 százalék volt, ez 35 százalékra csökkent tavaly nyárig, majd év végére 31 százalékos volt a részesedés. Ez azért jelent problémát, mert ma már szinte csak az okostelefonok piaca növekszik. 

[Update] A Nokia szóvivője közben azt nyilatkozta, hogy nem igaz a pletyka, ők a Symbiant preferálják.

Via Guardian


5 komment

Címkék: mobil nokia android google phone