Bigyóblog


2011.09.01. 20:13

3D-s YouTube-videók jönnek a Samsung Smart TV-kre

Bigyó Felügyelő

A YouTube 3D a Samsung 3D-s kínálatába is be fog kerülni, kizárólag a Smart TV-en érhető majd el az új alkalmazás. A szolgáltatás tartalmaz egy személyes profilt is, amely a felhasználóra szabott ajánlásokat ad a korábban megtekintett videók és keresőkifejezések alapján.

A Samsung ma bemutatta a Smart TV-sorozat legújabb és legnagyobb tagját, a 60 hüvelykes, azaz több mint másfél méteres (152 cm) képátlóval, ugyanakkor mindössze 1,5 centi vastag kerettel rendelkező 60D8000-et. A készülék a Samsung Smart Hub-on kívül beépített DVR-felvevővel is bír, így az élő adás megállítható, valamint a kiválasztott műsorok felvehetők és tetszés szerinti időben újranézhetők.

Néhány adat a Samsungról: már hat éve piacvezető – mind az értékesítés, mind a bevétel szempontjából – a televíziók piacán. 2011 első felében a koreai nagyvállalat lapostévéinek (LCD+plazma) részesedése a piac összesített bevételéből 30,8 százalék volt Európában. Ugyanez az érték kizárólag a 3D-s tévékészülékeket figyelembe véve még magasabb, 46,9 százalék. Emellett a kontinensünkön forgalmazott összes LED TV mintegy egyharmadát szintén a Samsung gyártotta.


2 komment

Címkék: tv samsung ifa


2011.09.01. 19:00

Note a Samsungtól

Bigyó Felügyelő

Még egy tabletszerűséget mutatott be a Samsung az IFA kiállításon. Egy 5,3 inches, Note névre hallgató kütyüt Super Amoled kijelzővel. Kicsit furcsa ez a méret, hiszen alig a mostanában készített mobiloknál, de az tetszik, hogy 4 és 10 inch között az egész palettát átfogják a Samsung tabletjei, így mindenki talál magának megfelelő méretet.

A Note kijelszőjének fantasztikus a felbontása, 1280x800 pixeles. Kétmagos 1,4 GHz-es processzort tettek bele, 1 GB RAM-ot, 32 és 64 GB-os változatban kapható. Két kamera van benne egy 8 és egy 2 megapixeles. Az ára és a megjelenés időpontja nem ismert. De a specifikáció alapján egy igencsak keresett készülék lehet. 


3 komment

Címkék: samsung ifa tablet


2011.09.01. 15:39

Kicsi tabletet mutatott be a Samsung

Bigyó Felügyelő

Az idén is egy új tablette rukkolt elő a berlini IFA-n a Samsung, ezútta 7,7 inchessel. A Galaxy Tab 7.7 névre hallgató gépben dual-core processzor van a legújabb trendeknek megfelelőlen 1,4 GHz-es. Felbontása sem rossz, 1280x800-as, ami egy ekkora gépnél már egészen jó. Kijelzője amúgy Super Amoled lesz.

A belső memóriája 64 GB-os is lehet (persze valószínűleg kisebbeket is lehet majd kapni). Akkumulátora tíz órányi videólejátszást enged. És persze lesz benne egy 3 megapixeles kamera is.

A Galaxy Tab 7.7-en Honeycomb 3.2 fut majd. Nem tudni, mikortól kapható és mennyibe kerül majd. Valamikor a következő néhány hónapban kerül a boltokba.


1 komment

Címkék: samsung tablet


2011.09.01. 13:02

Németországban nem árulható

Bigyó Felügyelő

A Samsungnak állítólag a fenti képen látható matricákat kell ráragasztania a tabletekre az IFA kiállításon. Nevetséges.

Via 


11 komment

Címkék: apple samsung ifa


2011.08.26. 08:44

A Samsung gyártja a Nexus Prime-ot

Bigyó Felügyelő

Véletlenül erősítették meg a Samsung jogászai, hogy ők gyártják a Nexus Prime mobiltelefont. A Nexus Prime a következő tisztán androidos Google-telefon és mindig kérdés, hogy melyik cég gyártja. A mostani ráadásul csúcskészüléknek ígérkezik, így már régóta pletykálnak róla, találgatnak, ki fogja gyártani, milyen lesz.

A Samsung most teljesen véletlenül, egy levélben emlegette a készüléket, ezzel meg is erősítette annak fejlesztését. A sztori alapja, hogy valaki titkos infókat tudott meg a Nexus Prime-ról és azt nyilvánosságra akarta hozni. A Samsung jogászai erre írtak egy mérges levelet, melyben leszögezik, hogy a Nexus Prime, a hozzá kapcsolódó fejlesztések a Samsung tulajdona, így ha bármit nyilvánosságra hoz, abból ejnye-bejnye lesz.

Persze lehet, hogy a levél hamisítvány, meglátjuk.

Via Übergizmo


10 komment

Címkék: mobil samsung nexus prime


2011.08.25. 14:09

Élőben az Apple vs Samsung perről - [Update: marad a tiltás]

Bigyó Felügyelő

Az a német bíróság, mely néhány hete elrendelte a Galaxy Tab 10.1 betiltását, ma hallgatja meg a két felet, a Samsung és az Apple képviselőit. Itt követhetjük élőben a tárgyalóteremben történteket. Érdemes, nagyon érdekesek a viták és a bíróság reagálása egyes eseményekre. Izzik a levegő, a két fél jogászai keményen támadják egymást. Még a Knight Ridder is szóba került, mint lehetséges prior art.

Néhány példa:

BREAKING: wow! Samsung says it has compiled 27 (!) examples of distorted pictures in Apples complaint!!!!!!

Judge once more asks parties to stop the discussion of distorted pictures *take it outside gentlemen*

Apple lawyer is really pissed

Az elmúlt hetek szabadalmi vitáiban rendre jó értesüléseket szerző FOSS Patent blog azt írja, hogy a meghallgatáson egyelőre nem áll jól a Samsung, de még messze a vége. A meghallgatásnak még nincs vége, és valószínűleg döntés sem lesz ma.

[Update 14:37] Egyelőre arról folyik a vita, hogy az Apple hamis képeket adott be. A Samsung szerint a beadvány időpontjában már ismert volt, hogy milyen lesz a Galaxy Tab. A bíróság unja ezt a kérdést és továbblépne, de egyik fél sem hagyja annyiban.

[14:41] Szünetet rendeltek el. Hamarosan folytatódik.

[14:44] Közben kijött egy érdekes hír a Reuterstől. Eszerint a bíróság fenntartja a tiltást. Furcsa, a meghallgatás még javában tart, ezt a hírt pedig délelőtt adta ki a hírügynökség. Andreas Udo szerint az előző szünetben ezen nevetett mindenki a bíróságon - újságírók, bloggerek sem értették.

[14:56] Szünet után ott folytatják, ahol abbahagyták. Az Apple azon vádjára, hogy a képeket számítógéppel csinálták, a Samsugn jogászai azt mondják, hogy nem is. Photoshop-vádak mindkét oldalról. Azon vitáznak, hogy a tablet alatt lévő árnyék mennyire természetes...

[15:03] A bíró helyretette a feleket: a kérdés nem az árnyék, hanem a termék valódi mérete.

This is really quite embarrasing. Apple and Samsung playing yes, no, yes, no about different versions and pictures the Tab

[15:19] Jaj, most már azon vitatkoznak, hogyan kell nyomtatni a PDF-et (újabb ingyenreklám az Adobe-nak :)

[15:27] Megint szünet. Ennyire unja a bíró, hogy félóránként szünetet rendel el?

[15:34] Az Európai Bizottság alelnöke, Nelli Kroes twitelte be most, hogy figyelemmel követik a Samsung-Apple pereit Németországban és Hollandiában. Ezt arra a kérdésre válaszolta, hogy mi a véleményük a holland bíróság döntéséről.

[15:48] A szünet után olyan jogászkodás folyik, amit nem értek. Sorry. Ez, ez és ez.

[15:55] És itt a breaking: a bíróság fenntartja a tilalmat, a végleges döntésre szeptember 9-én kerül sor. Vége is a meghallgatásnak.

[16:05] A bíró szerint nagyon sok alternatív megoldás létezik egy tablet dizájnjánál, mint ahogy ezt a piacon is láthatjuk. Azt is mondta, hogy a Samsung nem győzte meg őt, hogy fel kéne oldani a tiltást.

Hát ez furcsa volt. Elég gyorsan vége lett a meghallgatásnak. A Reuters nem is tévedett, amikor órákkal ezelőtt kihozta a hírt.

Itt is megpróbáljuk követni a fejleményeket és hírt adunk minden fontos eseményről.


48 komment

Címkék: apple samsung


2011.08.24. 16:35

Betiltják a Samsung Galaxy mobilok árusítását Európában

Bigyó Felügyelő

Folytatódik a szappanopera. Most egy holland bíróság döntött úgy, hogy ideiglenesen betiltja a Samsung Galaxy szériájának árusítását. Ebbe beletartozik majdnem az összes Galaxy mobil, vagyis a Galaxy Ace, Galaxy S, Galaxy S II. A döntés állítólag 32 európai országot érint. Más hírek szerint a hollandiai tiltás csak néhány országot, mint Nagy-Britanna, Franciaország, Németország, Monaco, Luxembourg, Lichtenstein, Finnország, Írország, Írország.

Előzetes döntésről van szó, a bíróság a végső határozatot csak később hozza meg. Mindenesetre megalapozottnak látták az Apple panaszát ahhoz, hogy meghozzanak egy ilyen komoly döntést. Az érintett szabadalom a galériával kapcsolatos, túlzottan hasonlít a lapozás a galériákban. A Samsungnak hét hete van arra, hogy levegye a polcokról a mobilokat. A döntés ezúttal csak a mobilokat érinti, a tableteket nem. Az arról folyó vita egy másik bíróságon folyik.

A többi panaszt elutasították, ez lehet az oka annak, hogy a Samsung tulajdonképpen egyfajta győzelemként fogadja a határozatot. Hiszen most már bíróság is kimondja, hogy a Galaxy mobilok nem lopták a dizájnt és  technológiát, hanem saját fejlesztés. Ami pedig a tiltást illeti, azt megpróbálják minél hamarabb feloldatni.

Via Foss Patent


2 komment

Címkék: mobil apple samsung tablet


2011.08.24. 16:26

Mindenki Kubricktól lopott

Bigyó Felügyelő

Zseniális a Samsung ellentámadása az Apple ellen. A cég jogászai legutóbbi beadványukban azzal érvelnek a bíróságon, miért nem az Apple-é az elsőség az iPad dizájnjával kapcsolatban, hogy az már szerepelt a 2001. Űrodüsszeában. Van ez az úgynevezett prior art nevű fogalom ott, amivel lehet védekezni, vagyis ha valami már megjelent valahol, legyen az tévé, film, képregény, már nem lehet elsőségre hivatkozni.

Az Apple szabadalmában olyanok vannak, hogy négyszögletes dizájn, sima, a felület nagy részét elfoglaló kijelző, keskeny szélek, sima, fekete hátlap. Nos ezek mind ott vannak a filmben látható gépen, melyet a két űrhajós használ ebéd közben.

Vajon a bíróság mit szól ehhez? És ha igazat ad a Samsungnak, mennyire lesznek népszerűek a régi Star Trekek és társaik a jogászok körében? Esetleg a jogi egyetemeken majd sci-fi szakirányt is lehet választani?

Via Foss Patents


223 komment

Címkék: apple samsung tablet


2011.08.16. 17:27

Megint lehet árulni a Galaxy Tabot

Bigyó Felügyelő

Muhahahaha. A német bíróság ma úgy döntött, hogy mégis lehet árulni a Galaxy Tabot az Európai Unióban, kivéve Németországot. Állítólag rájöttek arra, hogy nem rendelkezhetnek az egész EU-ra vonatkozóan, és a dél-koreai Samsungról sem hozhatnak döntéseket. Augusztus 25-én jön a következő forduló. Vagy hamarabb. Ez tényleg vicces.


3 komment

Címkék: apple samsung tablet


2011.08.16. 10:23

Hazudik az Apple?

Bigyó Felügyelő

Nem olyan széles, nem olyan fekete és még a kezdőképernyője sem ilyen alapból - ennyire hülyének néz mindenkit az Apple? Ha igaz, akkor a cég meghamisította a német bíróságra beadott bizonyítékokat, a Samsung Galaxy Tab képét kissé átrajzolták. Egy holland újság jött rá a turpisságra, ő közölte a fenti képeket is.

Mint látni, nem is kicsit rajzolták szélesebbre a Galaxy Tabot, eltüntették a Samsung feliratot is a gépről, valamint feketébbre színezték a keretet is. A kezdőképernyőre pedig kipakoltak néhány ikont és elforgatták 90 fokkal, hogy jobban hasonlítson. Aki látott már androidos tabot és annak a kezdőképernyőjét, tudja, hogy nem így néz ki alapból.

A német bíróság a múlt héten betiltotta a Galaxy Tab árusítását az EU-ban, mert szerintük formatervet sértett. A következő forduló augusztus végén lesz, amikor is a Samsungot is meghallgatják az ügyben. Kiváncsian várjuk.

Via PC World


163 komment

Címkék: apple samsung tablet


süti beállítások módosítása