Bigyóblog


2017.07.05. 15:32

Ha nem tudod egyszerűen elmagyarázni, nem is érted

Bigyó Felügyelő

Az 1960-as években Richard Feynman iskolásoknak tartott előadássorozatot a fizika világáról, ezeket később könyvben is összegyűjtötték. Egy óra anyaga hiányzott a könyvből, amely a bolygók mozgásáról szólt. Daveid Goodstein, Feynman kollégája később megtalálta a hiányzó óra anyagát és könyvet is írt erről: Feynman elveszett előadása. A könyvben így jellemzi Feynmant.

"Feynman nagyszerű tanár volt. Büszke volt arra, hogy még a legbonyolultabb elméleteket is el tudja magyarázni diákjainak. Egyszer arra kértem, hogy magyarázzon el nekem valamit a Fermi–Dirac-statisztikával kapcsolatban és ő azt válaszolta, hogy készít egy előadást erről. Néhány nappal később azonban azzal jött vissza, hogy nem tudja megcsinálni. Ami azt is jelenti, hogy nem értjük teljesen a problémát."

A nagyobb techcégeknél ugyanezt az elvet vallják, a mérnököknek, fejlesztőknek nem azért kell egyszeren elmagyarázni az összetett technológiai folyamatokat, hogy a főnök is megértse. Hanem azért, mert ez bizonyítja, a mérnök is tökéletesen érti azt.

Forrás: kottke


komment

Címkék: tudomány fizika


2007.05.08. 09:42

Nyomtassunk 3D-ben

Bigyó Felügyelő

Képzeljük el, hogy eltört kedvenc kütyünk egyik fontos alkatrésze. Képzeljük el, hogy letöltünk a netről egy fájlt, betápláljuk egy gépbe, és az néhány percen belül reprodukálja nekünk az eltört alkatrészt. És most képzeljük el, hogy ez nemsokára nem csak a sci-fikben lehetséges. A Desktop Factory azt tervezi, hogy elérhető áron piacra dob egy 3D-nyomtatót, mellyel dizájnerek, mérnökök tudják olcsón elkészíteni az eltervezett modelleket. A szerkezet akkora lesz, mint egy hagyományos lézernyomtató. A "nyomtatáshoz" műanyagport, halogén lámpát használ. Ára a hírek szerint öt-hétezer dollár között lesz.

Update: a New York Times szerint három-öt éven belül az árat le tudják szorítani kétezer dollár alá. És akkor a határ a csillagos ég lesz.
(Via Coolest Gadgets)

komment

Címkék: star trek tudomány


2007.05.07. 10:19

Nyolc órányi alvás három óra alatt

Bigyó Felügyelő

Régi vágyunk, hogy a nap 24 órájából minél kevesebbet vegyen el az alvás. És emellett persze ne legyünk fáradtak. Nos, álmunk megvalósulni látszik. Amerikai kutatók egy szerkezettel stimulálni tudják az agyat úgy, hogy azonnal a mély alvás fázisába kerüljünk. A fejre helyezhető gép ártalmatlan mágneses hullámokkal bombázza az agyat. Az eredmény: nyolc órányi alvás három óra alatt. A kísérleteket a Wisconsin-Madison Egyetemen végezték el önkénteseken. A TMS-gépet különböző alvási zavarok gyógyítására fejlesztették ki, de kutatást vezető Giulio Tononi professzor szerint elméletileg akár arra is használhatjuk, hogy kevesebb idő alatt pihenjük ki fáradtságunkat.
(Via Sky News)

1 komment

Címkék: tudomány alvás


süti beállítások módosítása