Bigyóblog

2007.07.25. 19:04

Samsung F500: a kétarcú videótelefon - teszt

Bigyó Felügyelő


Mivel már megjelentek tesztek a Samsung F500-as mobiljáról, nem ismételjük meg az ott olvasható infókat, inkább a személyes tapasztalatokat emelem ki. Rendhagyó teszt következik.


Első benyomásaimat már leírtam, amikor megérkezett a telefon. Ez azóta nem változott, inkább erősödött. Nagyon masszív a mobil, és bár nem dobáltam, nem nyomtam a víz alá, nem tettem turmixgépbe, de nem is bántam vele hímes tojásként. Tok nélkül volt a zsebemben szinte végig, és az ujjlenyomatokat leszámítva még mindig olyan, mintha most vettem volna ki a dobozból.

Legfeltűnőbb furcsasága a mobilnak az elforgatható billentyűzete. Elsőre senki nem jött rá, ez mire való. Pedig egyszerű. Így az asztalra tudjuk helyezni úgy, hogy kényelmes legyen filmet nézni anélkül, hogy fölé hajolnánk vagy a kezünkbe fognánk. Kényelmes funkció, így néztem végig a Monty Python egy részét. De erről majd később.

Bár a kereskedelmi forgalomban már jár hozzá, én nem kaptam tokot, pedig szívesen kipróbáltam volna a bőrtokba rejtett akkumulátort. Annál is inkább, mert az első néhány napon nagyon hamar lemerült a mobil. Később aztán egyre tovább bírta egy töltéssel, pedig nem használtam kevesebbet. Visszatérve a tokra, úgy van kialakítva, hogy midkét oldali kijelzőt védje a karcolódástól.


Ami rögtön elsőre feltűnik és a legtöbb kérdést is ezzel kapcsolatban kaptam, az a két képernyő. Miért van kettő, miért nem elég egy, mindkettő ugyanarra használható és különbenis? A két képernyőt elsőre én sem értettem, de aztán megvilágosodtam. Mert a leggyakrabban telefonálni szoktam (bármilyen ódivatú is ez), a többi funkciót pedig, amihez nagyobb képernyő kell, sokkal ritkábban használom. Tehát szimplán energiatakarékossági ok. (Persze akinek jobb ötlete van, ne tartsa magába, ossza meg velünk!)

A két képernyőt tehát hamar megszoktam. Több ismerősnek az volt az első reakciója az első kijelző láttán: ó de kicsi. Aztán a második reakció általában a "de milyen szép a képe" volt. És ezzel nagyjából össze is foglaltuk az első képernyő legfontosabb tulajdonságait. Még a menürendszerről néhány szót, nagyon hamar megszoktam, egyszerű és átlátható. De lehet, hogy azért barátkoztam meg vele ilyen gyorsan, mert volt már Samsung telefonom. A két képernyő között a mobil odalán lévő gombbal válthatunk, de ha a kis kijelzőn kiválasztunk egy videófájlt, automatikusan átvált a nagyobbra és ott játsza le.

Azt hiszem nem lepődik meg senki, ha elárulom, legelőször a videófunkciót próbáltam ki. Ez az a mobil, mely a világon elsőként kapta meg a hivatalos Ultra Video tanúsítványt a DivX-től. Balage bloggerkollégától kaptam egy egygigás mikroSD kártyát (ez állítólag szintén jár majd a mobilhoz), feltöltöttem rá egy Monty Python epizódot (amelyikben a Spanish Inquisition is van, ha vannak rajongók köztünk) és elkezdtem nézni. És leesett az állam. Nagyon éles és nagyon szép a kép. Ezen felbuzdulva, rátettem egy hosszabb filmet, szintén aviban. Ezúttal kicsit lassabban indult, mint az előbb, de miután elindult ugyanolyan szép volt a kép. Kipróbáltam rajzfilmet, dvd-ről rippelt filmet és tévéből felvett fájt is és mindegyiknél ugyanazt mondhatjuk: a képe és a hangja is szép.

Itt most megemlíthetjük, hogy ki képes egy egész filmet megnézni egy ekkora kijelzőn. De ugye nem mozihatást várunk. Arra például tökéletes, hogy unalmas várakozás közben, sorban állva elüssük vele az időt. A mobil a DivX, MPEG4, WMV, H.264 formátumokat támogatja.

Az érintőgombokat elég nehezen szoktam meg. Az jó, hogy nem kell nyomogatni, elég csak finoman hozzáérni, a menü felépítésének elsajátítása eltart azonban egy darabig. De kitartó játszadozásom eredményeként az első hét végén már gond nélkül ment. Arra azonban nem jöttem rá, hogyan lehet filmen belül előre-hátra tekerni.


A zenelejátsz funkció már nem tetszett ennyire. Az mp3-akat ugyan nagyon könnyen rátöltöttem a kártyára, egyből fel is ismerte a mobil, de nem tudtam mappákban keresni, vagy egyéb módon rendszerezni a számokat. A hangzás azonban kifejezetten jó és a hangszint is beállíthatom magamnak.

A PC Studió könnyen használható. Őszintén szólva kicsit tartottam tőle, mert eddig még nem volt olyan mobilom, melynél egy mozdulattal a géphez tudtam volna csatlakoztatni a mobilt. Az egy mozdulat itt is hiányzott, hiszen program kell ahhoz, hogy a gép felismerje a telefont. Installálás után azonban nem volt gond. Egy örömhír nekem, a laptopra csatlakoztatva a mobilt végre ki tudtam törölni a lustaságom (értsd, soha nem törlöm a kapott üzeneteket) miatt felhalmozott 86 darab teljesen érdektelen sms-t. Ja, és kijavítottam a telefonkönyvemben a neveket.

Kipróbáltam a fénykpezőgépet is, ami nem okozott csalódást, lévén nem is vártunk semmit. Igaz, semmi extrát sem találtam. A nappali képet élvezhetőek lettek, az éjszakaiak azonban túl sötétek. A kamera egyébként két megapixeles, az ISO tartomány állítható (100 és 400 között), van benne fehéregyensúly és önkioldó is.

Néhány technikai részlet a végére. A telefonhoz csak saját fülhallgató csatlakoztatható, nem dughatjuk bele kedvenc fejhallgatónkat. Ez kár. De vehetünk hozzá Bluetooth fejhalltatót, azzal is használható. Az akkumulátora nem cserélhető, ha elromlik, be kell adni a mobilt szerzvizbe. A gombok világítása beállítható, ami jó, mert ezzel is kíméljük az aksit. Opcióként választhatunk a mindig égjen, csak éjszaka világítson és a meghatározott időpont között világítson a billentyűzet. Poénból beállítottam, hogy csak hajnali 1 és 6 között világítson. Működött. És persze megtalálható benne az összes megszokott funkció, óra, stopper, könnyen kezelhető világóra, átváltó (pénz, mértékegység), ébresztő, szundi (beállítható hány percenként csipogjon újra), minden hanghoz mi rendelhetjük mellé a zenét és természetesen saját mp3-at is beállíthatunk csengőhangnak. Van benne emmail kliens is (IMAP és POP3), de ezt nem próbáltuk ki, lévén minden levelezésünket Gmailre irányítottuk át. Ez utóbbi egyébként a hozzá való alkalmazás letöltésével gond nélkül működik. Videótelefonálni is lehet vele (egy gombnyomás az egész), de ezt sem próbáltuk ki, ugyanis nincs ismerősünk, akinek hasonló telefonja van.

A legvégére pedig egy rossz hír maradt. A Samsungtól kapott információk szerint Magyarországon nem kapható majd az F500-as, Európában a következő hetekben kerül piacra. Az áráról nem tudtak mit mondani. A Samsung német oldalán mi találtunk egy árat, ott 699 euróért fogják árulni a készüléket.

(Csütörtökön visszaküldöm a mobilt. Ha olyan kérdés van, amihez csekkolni kell a telefont, most mondjátok, hogy meg tudjam nézni!)

10 komment


süti beállítások módosítása