Bigyóblog


2017.06.28. 10:21

Sokkal kényelmesebb torrentezés nélkül

Bigyó Felügyelő

Az elmúlt években egyre inkább háttérbe szorult nálunk a torrentezés, évente alig egy-két filmet szerzünk meg így, azokat is többnyire a gyerekeknek. Mi ráálltunk a Netflixre és az HBO Go-ra és tökéletesen kielégíti igényeinket. Mostanra alakult úgy, hogy végleg szakítunk a torrentekkel és elkezdtünk filmstreamelős szolgáltatásoktól vásárolni filmeket, hogy az új megjelenésekről se maradjunk le. Persze most is a gyerekfilmekkel kezdtük, a The Lego Batman Movie-val kezdtük a sort. (És már jóval korábban megvettem a Star Wars hat részét akkor, amikor a Google véletlenül egy nullával elnézte az árat, így fillérekért hozzá lehetett jutni a filmekhez.)

Az a jó ebben, hogy nem kell egy szolgáltató mellett dönteni, mert mobilról, laptoporól, tabletről bárhonnan elérhető az Apple iTunes is és a Google Play is. Az otthoni tévén pedig Apple TV-vel, illetve Google Chromecasttal nézhetjük a megvett tartalmakat. Azért mielőtt belevágtunk volna a vásárlásba, körbenéztünk a két szolgáltatónál, mit ajánlanak és mennyiért.

A tartalom hasonló, persze biztos vannak olyan filmek, amelyek csak az egyiknél érhetők el, de gyorskeresésem azt mutatta, hogy lényegi különbség nincs. Az árakban annál inkább, meglepő módon az Apple iTuneson olcsóbbak a filmek. Kezdjük ott, hogy a legújabbakat is max 3900 forintért megvehetjük, a Google Playen ennél csak drágábbak a legújabb mozik (jó, nem sokkal, de akkor is néhány száz forintot jelent ez filmenként). De a régebbi filmek nagy többsége is jobb áron van az iTunesban. Ráadásul ott vannak az igazán régi filmek, amelyekért alig több mint egy ezrest kell fizetni, a hülyének is megéri így felvásárolni néhány régi kedvencet (én az 1963-as Kleopátrára csaptam le, amelyben Richart Burton és Elizabeth Taylor szerepel).

Mindenkét helyen a gyerekfilmek a legdrágábbak, ráadásul a régebbi mesék sem olcsóbbak, a már több mint 15 éves Némo nyomában ugyanúgy 3990 forintba kerül, mint a legújabb Lego Batman (a Google-nál 3700, illetve 4300 forint). Még egy fontos infó a végére, és ez a szinkronok és feliratok megléte. Én angolul nézem a filmeket, így nem szokott érdekelni, van-e szinkron vagy felirat. De örömmel jelenthetem azoknak, akiket ez érdekel, hogy általában van. Elég sok filmnél van magyar hangsáv és magyar felirat is. Gyerekfilmeknél szinte az összesnél, de a többinél is.

A filmeket nem egyszerre vesszük meg, fokozatosan állunk át az új rendszerre. Azt vásároljuk meg, amit épp meg akarunk nézni. Mivel nem minden este mozizunk, amikor igen, akkor is gyakran Netflixen folytatjuk az elkezdett sorozatot, becslésem szerint ez havi 3-5 filmet jelenthet, ami nem egy nagy összeg. Így is szép kis könyvtár gyűlik majd össze idővel. Ráadásul amit Netflixen vagy az HBO Go-n is megnézhetünk, azt ugye nem vásároljuk meg, mert minek. Jobb érzés, kényelmesebb és nem kell torrentoldalakat bújni.


2 komment

Címkék: itunes film google play


2013.01.08. 11:04

Tardis sátor

Bigyó Felügyelő

tardissator_1357574797.jpg_450x450

A gyerekek nagyon szeretik a kuckókat, sátrakat. Használjuk ki, és vegyünk neki Tardis sátrat. Vajon nagyobb, mint amilyennek kívülről látszik?

Via CoolestGadgets


Címkék: film doctor who


2013.01.08. 08:18

Szellemirtó jégkockatartó

Bigyó Felügyelő

szellemirtokjeg_1357568330.jpg_500x500

Vannak dolgok, amik megunhatatlanok. A Szellemirtók ilyen. Jégkockaként is.

Via GeekAlerts


Címkék: dizájn film konyha jég


2013.01.07. 15:51

Indiana Jones aranyszobra

Bigyó Felügyelő

indiaranyszobor_1357570115.jpg_500x500

Emlékszünk még az első Indiana Jones-film mára klasszikussá vált nyitójelenetére, amikor a professzor megszerzi az aranyszobrot, végigküzdi magát a csapdákon, fejére omlik az ősi Azték templom és még egy hatalmas kőgömb elől is el kell futnia. A végén pedig egyszerűen elveszik tőle a szobrot. Eljátszhatjuk a jelenetet vagy egyszerűen papírnehezéknek is használhatjuk a szobor mását. Innen rendelhető elég drágán.

Via GeekAlerts


2 komment

Címkék: játék film


2012.10.01. 10:06

Zsákos Bilbo mandzsettagombjai

Bigyó Felügyelő

bilbomandzs.jpgHamarosan bemutatják a Hobbitot (már várjuk december közepét), ami azt jelenti, hogy elárasztanak mindket a Gyűrűk ura és Hobbitos kütyük, kiegészítők. Be is számolunk minél többről, nagy kedvenc ugyanis mindkét könyv (és a filmek is egész jól sikerültek). Elsőként a férfiaknak kedvezünk, Bilbo mandzsettagombjaival, ilyeneket visel a filmben.

Via GeekAlerts


Címkék: film gyűrűk ura


2012.09.30. 09:47

James Bond kollekció a Swarovskitól

Bigyó Felügyelő

James-Bond-50th-Anniversary-Collection-by-Swarovski.jpgOktóber 5-én ünneplik a James Bond filmek ötvenedik évfordulóját, 1962-ben ezen a napon mutatták be az első filmet a hosszú sorozatból, a Dr. No címűt Sean Connery főszereplésével. Az évfordulóra természetesen nagyon sokan készülnek Hollywoodtól kezdve a filmben szereplő autók, ruhák gyártóin át a különböző kütyüket gyártókig.

A Swarovski sem hagyhatta ki az alkalmat és egy James Bond kollekciót adott ki gyűjtőknek. Természetesen a híres Aston Martint szerepel az ékszereken, melyeket Stephen Webster tervezett. Kulcstartó és mandzsettagomb van a kollekcióban.

Via GeekAlerts


Címkék: film swarovski kulcstartó


2012.04.10. 09:19

Jövőre jön az elektromos DeLorean

Bigyó Felügyelő

delorean.png

Akik nem autórajongók, azok leginkább a VIssza a jövőbe filmekből ismerik a DeLoreant. A film miatt viszont legendássá vált a szárnyas autó. Az idei New York-i autóshow alatt bemutatták az elektromos DeLoreant, melyet jövőre dobnak piacra. Az autó megtartotta a klasszikus formát, ajtaja ugyanúgy nyílik, mint filmbeli változatának. Az autóban 32 kw/h akkumulátor lesz és hat másodperc alatt gyorsul százra.

A hagyományos DeLoreant 65 ezer dollárért adják, az elektromos változata 95 ezerbe kerül majd. James Epsey, a DeLorean alelnöke a rajongókra is számít, szerinte a filmnek óriási hatása volt az autó eladására, gyűjtők és filmrajongók is elkezdték vásárolni. A vásárlók leginkább 30-as 40-es férfiak. A gyártó amúgy soha nem törekedett tömeggyártásra, limitált mennyiséget gyártott és adott el mindig.

Jövő januárban kezdik el a gyártást és három DeLoreant gyártanak hetente. Ez változhat majd a megrendelésektől függően.

Via Mashable


2 komment

Címkék: film


2012.03.27. 11:56

Filmes gonoszok öregen

Bigyó Felügyelő

oldvader.png

Mit érdemel az, aki levágja a fia kezét és szondázza lánya agyát? Egy kis tévét egy sötét kis szobában. Federico Chiesa olasz fotós készített néhány képet arról, hogyan képzeli a filmes gonoszok öreg napjait. Íme.

oldkruger.png

Via Newlaunches


Címkék: fun starwars film


2012.03.19. 08:08

A videótelefonok filmes története

Bigyó Felügyelő

Videophones in film from BERG on Vimeo.

Először egy 1927-es filmben, a Metropolisban bukkant fel egy videótelefon. Aztán végigkísérte a filmtörténelmet, izgatta az emberek fantáziáját egy ilyen készülék. Egészen addig, míg valóra nem vált. Íme a videó.


3 komment

Címkék: film


2012.03.09. 11:47

Stark babák - Winter is coming

Bigyó Felügyelő

starkbabak.png

Season 2 is coming - jön, jön a második évad a Trónok harcából. Ennek örömére elárasztanak minket a könyyvel és a sorozattal kapcsolatos kütyük. Valószínűleg ezen a blogon is bemutatunk majd mindenfélét, addig is eddigi kedvenceimet mutatom meg. A kézzel készített Stark babákat. Lord Eddard, Lady Catelyn, öt gyerekük és Eddard fia, Jon. Mellé még két szürke és egy fehér rémfarkas. Sajnos nem megvásárolható. Valaki nem tud véletlenül kötni horgolni?

Via GeekAlerts


11 komment

Címkék: játék film