Bigyóblog


2010.09.06. 16:40

A mobilba is 3D kerül

Bigyó Felügyelő

Talán lejött az eddigi posztokból is, hogy az idei IFA a 3D-ről szólt, azt is mondhatnánk kis túlzással, hogy a 2D halott. Már a mobilokba is 3D kameria kerül és olyan kijelző, melynél szemüveg nélkül nézhetjük meg a 3D-s képet. A Sharp mobilját néztem meg közelebbről a berlini IFA-n.

Elsőre nem is értettem, hogy miért ilyen béna a kép, aztán rájöttem, hogy a rossz oldalról néztem. Mint minden szemüveg nélküli 3D-s képen, itt is vannak olyan szögek, ahonnan nem jó a kép. A mobil kamerája tehát két kisebb kamerából áll a 3D miatt, a cég szerint elég nagy kihívás volt elég kicsi és könnyű kamerákat gyártani. A mobil állítólag már kapható külföldön, itthon persze még várni kell, ha egyáltalán bejön ide is.


3 komment

Címkék: mobil 3d ifa sharp


2010.09.06. 14:15

A legvékonyabb billentyűzetvédő

Bigyó Felügyelő

Az IFA elektronikai kiállítás accesories termeiben a kiállítók kilencven százaléka az Apple termékeihez mutatott be kiegészítőket. Ez egyrészt unalmas volt, mert a harmincadik iPhone-tokos stand után már futólépésben próbáltam keresztülvergődni a termen. Másrészt így valószínűleg lemaradtam néhány érdekességről.


21 komment

Címkék: apple teszt billentyűzet kipróbáltuk ifa


2010.09.03. 11:20

Szemüveg nélküli 3D tévé

Bigyó Felügyelő

A Samgung bemutatott egy szemüveg nélkül is nézhető 3D tévét a berlini IFA kiállításon. Meglepően élvezhető, igaz kevésbé éles a kép, mint a szemüveges 3D-s megoldásoknál. Annyi hátránya még van a technológiának, hogy bár minden oldalról nézhető (tehát sokféle szögből is éélvezhető a 3D), de vannak olyan pontok, ahol szétcsúszik a kép. Tehát ha folyamatosan haladunk az egyik irányba, akkor hol jó, hol nem jó a kép. Ezért még egyelőre jobbnak tartják a szemüveges megoldást. (Lefotóztam, de persze a képen nem jön át, hogy 3D-ről van szó.) Mindenesetre ez jobb jövőnek tűnik, minthogy szemüveggel üljön a család a tévé előtt.


30 komment

Címkék: teszt tv samsung 3d kipróbáltuk ifa


2010.09.02. 17:54

Kezemben fogtam a Galaxy Tabot

Bigyó Felügyelő

Röviddel a bejelentés után volt olyan szerencsém, hogy az berlini IFA kiállításon a kezembe foghattam a Samsung andoridos tabletjét, a Galaxy Tabot. Nem tudtam túl hosszú ideig próbálgatni, de elsőre nagyon bejött. Valójában egy nagyra nőtt mobiltelefonról van szó, annyi különbséggel, hogy a nagy kijelző miatt a médiafogyasztás sokkal élvezetesebb. A Samung Galaxy kijelzője 7 inches, 1024x600-as felbontású. Andorid, a 2.2-es fut rajta, 1 GHz Cortex A8 processzor van benne, ezen kívül Wi-Fi a/b/g/n, Bluetooth 3.0, GPS, DLNA, Flash 10.1 és 3 és egy 1,3 megapixeles kamera. Le tud játszani full hd (1080p-s) videókat, bele tudunk tenni microSD-t, tárhelye pedig 32 GB. A súlya pedig 380 gramm.

Androidos telefonom van, így nem volt szokatlan a Galaxy Tab menüjének a felépítése. Tényleg minden olyan volt, mintha egy nagyobb mobillal játszanék. Ami feltűnő volt, hogy ugyanolyan gyors volt, mint a Desire mobilom. Élvezettel zoomoltam bele a Google Mapsba, görgettem végig a fotóalbumban a képeket, néztem bele a feltöltött videóba és nyitottam meg a Bigyóblogot. Ha csak ennyit szeretnék tenni, akkor örömmel lennék tulaja egy Galaxy Tabnak.

Egy tablettől azonban többet várok el, szeretnék például posztokat írni, akár hosszabbakat is. Ezt megtehetem, ha van energiám az érintőkijelző nem túl kényelmes billentyűzetén bepötyögni a posztot.

Annyit sikerült megtudni a Samsungtól, hogy a Galaxy Tabot csak novemberben lehet otthon is megvásárolni. Az azonban még titok, hogy melyik szolgáltatónál és mennyiért.


30 komment

Címkék: teszt samsung kipróbáltuk ifa tablet


2010.08.27. 16:45

Kész az Acer ekönyv-olvasója

Bigyó Felügyelő

Jövő héte mutatják be az IFA kiállításon az Acer LumiRead nevű ekönyv-olvasóját. A LumiReader nem az olcsóságával fog kitűnni társai közül, 250 euróba kerül majd és októbertől árulják Németországban. A cég szóvivője elárult néhány részletet, hogy mi kerül az olvasóba: wifi, 3G, 6 inches 800x600 pixeles kijelző. A Barnes&Noble partnerei lesznek. Jövő héten az IFA-ról jelentkezünk, megpróbáljuk ezt is kézbe venni.

Via Übergizmo


1 komment

Címkék: acer ebook ifa


2009.09.08. 13:21

Keret nélküli tévé az LG-től

Bigyó Felügyelő

Két keret nélküli tévét mutat be az LG a berlini IFA kiállításon, az SL8000 és SL9000 modelleket. Az LG tájékoztatása szerint ezek az első tévék, amelyeknél a képernyő és a körülötte lévő lekeskenyített káva közötti illesztés teljes egészében megszűnt, így szemből egyetlen - egybefüggő üveglapnak látszó felületet látunk. Végülis minek az a keret a tévéken?


8 komment

Címkék: tv lg ifa


2008.08.30. 09:22

Az idei IFA is új Samsung lejátszókat hozott

Bigyó Felügyelő

A Samsung az idén is új lejátszókkal jött ki a berlini IFA kiállításon, az YP-U4 és az YP-Q1. Az U4 2 és 4 GB-os verzióban jön, 2,4 inches OLED kijelzővel, vörös, lila és kék színekben. Októbertől kapható. A Q1 2,1 inches QVGA LCD-vel, 4, 8 és 16 GB-os változatokban érkezik. Ez is három színben kapható majd, fekete, ezüst és fehér.


3 komment

Címkék: mp3 samsung ifa


2007.09.03. 21:19

Fotók az iPhone nanóról?

Bigyó Felügyelő


Na tessék. Most már óránként jönnek az újabb és újabb exkluzív infók és fotók az új iPodról. Most a Gizmodo mutatott be egy iPhone nanót vagy iPodot. Állítólag a berlini IFA kiállítás egyik sötét sarkában találkoztak valakivel, akinél ez a készülék volt. Hm. Mellette szól, hogy nagyon hasonlít az iPhone-ra. De éppen ez szól ellene is. Meg az, hogy alig két hónapja mutatták be az iPhone-t. És a felirat, mp4 player. Ja, és ez a hír ellentmond az összes többi hírnek, ami eddig megjelent.

1 komment

Címkék: apple mp3 ipod pletyka iphone ifa


2007.08.31. 14:44

IFA: a világ leggyorsabb kameráját mutatta be a Casio

Bigyó Felügyelő


A Casio arra készült, hogy megalkotja a világ leggyorsabb digitális kameráját. Az IFA-n be is mutatták, hol tartanak. A prototípus 6 megapixeles, 12-szeres optikai zoomja van. Másodpercenként 60 felvételt készít, videó felvételnél 300 képet. A Pre-shot Burst módban pedig még azelőtt felvételt készít, mielőtt megnyomnánk a gombot. Egyelőre semmi hír arról, mennyibe kerül majd és mikor lesz kapható.

2 komment

Címkék: fényképezőgép fejlesztés casio ifa


2007.08.31. 12:32

IFA: lefogyott az új Zen

Bigyó Felügyelő


Először az Amazonon tűnt fel két napja a Creativ új zenelejátszója, pedig a cég az IFA kiállításon szerette volna bejelenteni. Aztán már kénytelen volt megerősíteni, hogy létezik és a kiállításon be is mutatták. Az új Zen vékonyabb, mint a korábbi változatok. A mostani 4, 8 és 16 GB-os változatban kapható, kijelzőj 2,5 inches. Beépített FM rádió van benne és hangot is tud rögzíteni. SD-kártyával bővíthető a memóriája. Támogatja az mp3, WMA, AAC formátumokat és filmet is le tud játszani WMV, DivX, Xvid, Mjpeg formátumokban. Az Amazonon 149, 199 és 299 dollárért árulják. Egyelőre csak előrendelést lehet leadni, a jövő hónaptól szállítják ki.

2 komment

Címkék: creative zen ifa


süti beállítások módosítása