Bigyóblog


2012.01.18. 16:45

Nem kell a Samsungnak a RIM

Bigyó Felügyelő

Tipikus példája annak, amiror egy ismert blogger meg nem nevezett forrásokra hivatkozva állít valamit, amitől felmennek az adott cég részvényei, majd másnap az egészet cáfolják. Történt, hogy a BGR azt állította, hogy a dél-koreai Samsung érdeklődik a RIM iránt. A hír hatására a RIM részvényei tíz százalékkal lettek drágábbak. Ma azonban a Samsung szóvivője azt mondta, hogy nem érdekli őket a RIM. Az egészből pedig az jön le, hogy a Samsungot és a RIM-et egy mondatban említik a legnagyobb híroldalak, ami egyrészt jó a RIM-nek, másrészt meg nem jó, mert megint arról van szó, hogy valaki felvásárolná a bajban lévő céget.

Via Reuters


Címkék: samsung rim


2011.12.21. 15:58

Az Amazon majdnem megvette a RIM-et

Bigyó Felügyelő

A Microsoft és a Nokia már korábban felmerült lehetséges vevőként, állítólag megkeresték a RIM-et, hogy megvásárolnák. A Wall Street Journal értesülései szerint a BlackBerry gyártója nyáron tárgyalt - igaz csak informálisan - a két céggel a lehetséges felvásárlásról.

A RIM befektetői már régóta szorgalmaznak valamilyen változást a cégnél, vagy a vezetésnél, vagy a tulajdoni szerkezetben. Most zárt ajtók mögött folynak egyeztetések a jövőről, hogy időt nyerjenek, míg kijönnek az új generációs készülékekkel. Hátha azok meggyőzik a részvényeseket, van jövője a cégnek. A RIM részvényei ugyanis mélyrepülésben vannak már jó ideje. A cég piaci értéke 77 százalékkal csökkent az elmúlt 12 hónapban, jelenleg 6,8 milliárd dollárt ér.

Egy meglepő információ is napvilágot látott a napokban, A Reuters szerint az Amazon játszott nemrégiben a gondolattal, hogy megveszik a RIM-et. Az Amazon idén nyáron megbízott egy befektetési bankot, hogy vizsgálja meg annak lehetőségét, hogy felvásárolják a céget. Az online kereskedő azonban végül mégsem tett ajánlatot, a tárgyalások - vagy inkább nevezzük puhatolózásnak - nem jutottak el odáig, de az nem világos, miért nem.

Az Amazon és a RIM nem szakította meg a tárgyalásokat, azon dolgoznak most, hogyan tudják szorosabbra fűzni kapcsolataikat. Például a BlackBerry felhasználók számára elérhető zenei katalógus-szolgáltatást mutatott be tavaly az Amazon.


Címkék: amazon rim