Bigyóblog


2010.09.03. 11:20

Szemüveg nélküli 3D tévé

Bigyó Felügyelő

A Samgung bemutatott egy szemüveg nélkül is nézhető 3D tévét a berlini IFA kiállításon. Meglepően élvezhető, igaz kevésbé éles a kép, mint a szemüveges 3D-s megoldásoknál. Annyi hátránya még van a technológiának, hogy bár minden oldalról nézhető (tehát sokféle szögből is éélvezhető a 3D), de vannak olyan pontok, ahol szétcsúszik a kép. Tehát ha folyamatosan haladunk az egyik irányba, akkor hol jó, hol nem jó a kép. Ezért még egyelőre jobbnak tartják a szemüveges megoldást. (Lefotóztam, de persze a képen nem jön át, hogy 3D-ről van szó.) Mindenesetre ez jobb jövőnek tűnik, minthogy szemüveggel üljön a család a tévé előtt.


30 komment

Címkék: teszt tv samsung 3d kipróbáltuk ifa


2010.09.02. 17:54

Kezemben fogtam a Galaxy Tabot

Bigyó Felügyelő

Röviddel a bejelentés után volt olyan szerencsém, hogy az berlini IFA kiállításon a kezembe foghattam a Samsung andoridos tabletjét, a Galaxy Tabot. Nem tudtam túl hosszú ideig próbálgatni, de elsőre nagyon bejött. Valójában egy nagyra nőtt mobiltelefonról van szó, annyi különbséggel, hogy a nagy kijelző miatt a médiafogyasztás sokkal élvezetesebb. A Samung Galaxy kijelzője 7 inches, 1024x600-as felbontású. Andorid, a 2.2-es fut rajta, 1 GHz Cortex A8 processzor van benne, ezen kívül Wi-Fi a/b/g/n, Bluetooth 3.0, GPS, DLNA, Flash 10.1 és 3 és egy 1,3 megapixeles kamera. Le tud játszani full hd (1080p-s) videókat, bele tudunk tenni microSD-t, tárhelye pedig 32 GB. A súlya pedig 380 gramm.

Androidos telefonom van, így nem volt szokatlan a Galaxy Tab menüjének a felépítése. Tényleg minden olyan volt, mintha egy nagyobb mobillal játszanék. Ami feltűnő volt, hogy ugyanolyan gyors volt, mint a Desire mobilom. Élvezettel zoomoltam bele a Google Mapsba, görgettem végig a fotóalbumban a képeket, néztem bele a feltöltött videóba és nyitottam meg a Bigyóblogot. Ha csak ennyit szeretnék tenni, akkor örömmel lennék tulaja egy Galaxy Tabnak.

Egy tablettől azonban többet várok el, szeretnék például posztokat írni, akár hosszabbakat is. Ezt megtehetem, ha van energiám az érintőkijelző nem túl kényelmes billentyűzetén bepötyögni a posztot.

Annyit sikerült megtudni a Samsungtól, hogy a Galaxy Tabot csak novemberben lehet otthon is megvásárolni. Az azonban még titok, hogy melyik szolgáltatónál és mennyiért.


30 komment

Címkék: teszt samsung kipróbáltuk ifa tablet


2010.08.30. 11:16

Élőben tesztelem a Kindle-t

Bigyó Felügyelő

Egy hónapja vártam erre, ma végre megérkezett az Amazon ebook-readere, a Kindle. Minden lépésemről beszámolok a kicsomagolástól, az első könyvek feltöltéséig, folyamatosan frissítem ezt a posztot.


350 komment

Címkék: teszt amazon ebook kipróbáltuk amazon kindle


2010.08.24. 12:36

SkinDrive, a vad

Bigyó Felügyelő

Ki mondta, hogy a külső vinyónak unalmas, egyszínű toknak kell lennie? Ugye, mennyivel jobb, ha nemcsak okos, hanem szép is az a doboz, amit magunkkal hurcolunk? Az iOmega egy lépéssel továbbment, vad stílusban nyomja. A sárga-fekete, szürke és piros modellek közül a szürke, 2,5-ös, 500 GB-os merevlemezt próbáltam ki.


7 komment

Címkék: teszt utazáshoz merevlemez kipróbáltuk iomega


2010.06.11. 11:16

Tesco-tévé beépített dvd-lejátszóval

Bigyó Felügyelő

Tesco sajátmárkás tévét teszteltem. Tesco gazdaságosat. Technika márkájút. És nagyon tetszett. Lássuk a részleteket.

Egy 47 centis HD Ready LCD tévéről van szó. A méreteiből adódóan nem a nappaliba való tévéről beszélünk, hanem egy kisebb, szobába, konyhába, erkélyre való kisebb készülékről. A hordozhatóság volt az egyik legmegkapóbb tulajdonsága a tévének. Mivel vékony, pici és nagyon könnyű, fél kézzel emelgettem és vittem a lakásba mindenhová, ahol éppen tévézni támadt kedvem. Esténként simán kivinném az erkélyre, meccset nézni a focivébé alatt. Vagy dvd-zni.

Tévékábel ugyanis nincs minden szobában, de a készülékben van beépített dvd-olvasó, usb-port, hdmi-csatlakozó. Teljes értékű dvd-lejátszóról beszélünk, bármilyen dvd-t lejátszik, a legtöbb DivX-fájllal megbírkózik, feliratokat kezel. A lemezeket oldalt kell belecsúsztatni. Az usb-porthoz hozzácsatlakoztathatunk külső vinyókat, pendrive-okat. A fél terás merevlemezt nem ismerte fel, gondolom túl nagy volt neki, de a nyolc gigás pendrive-omról gond nélkül lejátszotta a filmeket, sorozatokat, zenéket. Van hdmi-portja is, én a laptopommal kapcsoltam össze ezen keresztül, külső monitorként használva a tévét. A nagy felbonású hd-filmeket így érdemes nézni, mert a készülék médialejátszó része nem ismerte fel az mkv formátumot.

De térjünk vissza a tévé részéhez, mégiscsak televízióról van szó. A bekapcsolás után beállíthatjuk a menü nyelvét, majd az első lépések egyikeként megkeresi az összes fogható csatornát. Ezeket utána sorba rendezhetjük és el is nevezhetjük. Ezek persze nem nagy dolgok, hiszen a jobb tévék már mind tudják ezeket a funkciókat. Menürendszerében teljesen testre szabhatjuk, digitális tévéadásnál egy egész hétre előre beprogramozhatjuk, hogy miket akarunk nézni. Van benne automata ki- és bekapcsoló funkció, teletext (bár ezt nem tudom, ki használja még).

És ami a legfontosabb egy tévénél: szépek a színek, éles a kép. A képernyő felbontása 1366x768, így nem Full HD tévéről van szó, csak HD-Ready. Átmérője 47 centi, kontrasztaránya 1000:1-hez. Ezek után persze kiváncsi voltam, hogy mennyibe kerül. Azt sejtettem, hogy olcsóbb lesz, mint a 82 centis LCD tévék, de a médialejátszó miatt azt gondoltam, drága lesz. Az árazás azonban teljesen korrekt lett, 52 ezer forintért adják.


67 komment

Címkék: teszt tv kipróbáltuk


2010.06.02. 12:03

Otthoni hálózat fillérekből

Bigyó Felügyelő

Ülök az erkélyen és filmet néznék a laptopomon, de nincs kedvem felállni a nyugágyból és azt sem szeretném, hogy kábelekben essen hasra mindenki, aki a szobában közlekedik. Ráadásul a film az egyik külső merevlemezemen van. Nem nehéz megoldani ezt manapság, de nem olcsó mulatság. Nem úgy az iOmega termékeivel, a TV Linkkel és az iConnecttel, mellyel megfizethető áron megoldható az egész.


69 komment

Címkék: teszt tv merevlemez kipróbáltuk mediaplayer iomega


2010.02.10. 12:03

Az LG érintőkijelzős aprósága

Bigyó Felügyelő

Két dobozt kaptam, hirtelen nem is értettem, miért. A kisebbik dobozban ugyanis akkora valami volt, mint a telefon, úgy is nézett ki. Furcsa volt, hogy a mobil tartozákait egy nagy dobozban kapom, magát a telefont pedig egy másikban. Aztán kiderült, a kisebbik dobozban a napelemes akkumulátor volt. Teszteltük az LG POP GD510-et, a teljes érintőképernyős, napelemes mobilt.


8 komment

Címkék: mobil teszt lg kipróbáltuk


2010.02.09. 11:54

Online élet a Motorolával

Bigyó Felügyelő

Néhány nap különbséggel két andoridos Motorola mobilt is teszteltünk, a Dextet és a Milestone-t. Közös tesztet írunk, egyben össze is hasonlítjuk egymással a két mobilt. Még egyiket sem kapni itthon szolgáltatónál, de a Milestone állítólag hamarosan lesz majd. Az még nem nyilvános, melyik társaságnál. Minkét mobilnak van qwerty billentyűzete is, így annak is kényelmes, aki nem szereti a virutális billentyűzetet. A Dextnek jobb a billentyűzete - kézreáll, kényelmesebb rajta gépelni, a gomboknak van széle. A Milestone-nak viszont jobb az érintőkijelzője, finomabb érintésekre is reagál, nem kell erősebben megnyomni, így nem is nyomunk félre. Ráadásul a Milestone-nál simán működik a multitouch.


12 komment

Címkék: teszt motorola android kipróbáltuk


2009.12.17. 13:11

Keretnélküli tévét teszteltünk

Bigyó Felügyelő

Nagyon vékony, keretnélküli, LED tévét kaptunk kölcsön az LG-től egy hétre, az SL9000-et (Full-HD, 42 és 47 colos méretben kapható). Kiváncsi voltam, mit jelent a keretnélküliség, hiszen képeken minden máshogy mutat, mint élőben. Nos, valójában csak kikapcsolt állapotban nem látszódik a keret, bekapcsolt állapotban olyan, mint a hagyományos LCD-tévék. De jól néz ki a szobában.


6 komment

Címkék: teszt tv lg blue ray kipróbáltuk


2009.12.15. 07:37

Oszd meg a mobilneted!

Bigyó Felügyelő

Képzeljük el a következő jelenetet: ülünk egy kávézóban/faházban síelés után/tengerparton ebéd után/strandon, beszélgetünk, híreket és emaileket olvasnánk, de csak egyikőnknek van mobilnete. Az egyik megoldás, hogy az illető körbeadja a telefonját vagy a laptopját és mindenki megnézi az őt érdeklő dolgokat. A másik megoldás, hogy elővesz egy MiFi nevű szerkezetet és megosztja a 3g-t, vagyis wifi hotspottá alakítja mobilnetét. A haveroknak csak annyit kell tenni, hogy beírják laptopjukban, iPodjukba, mobiljukba a megadott kódot és már netezhetnek is. Egyszerre öten. 


32 komment

Címkék: teszt wifi 3g kipróbáltuk


süti beállítások módosítása