Bigyóblog


2018.05.24. 10:46

Nézz meg 500 klasszikus Doctor Who részt!

Bigyó Felügyelő


Ötszáz klasszikus Doctor Who részt nézhetünk meg május 29-től a Twitch Presentsen. Ráadásul nem az újakat, hanem a régi, már sehol, vagy csak kevés helyen nem megtalálható részeket nézhetjük meg. A Twitch a BBC-vel állapodott meg, az 1963 és 1989 között sugárzott (és el nem veszett) epizódokból válogathatunk.
A Doctor Who már több mint 55 éve megy folyamatosan a BBC-n, többször is megújult, legutóbb épp 2005-ben. Ez a sorozat új rajongókat szerzett a régiek mellé, a fiatalok is lelkesen követik a doktor kalandjait.
Az új sorozat jogait az Amazon vette meg 2016-ban, pedig addig az itthon is elérhető Netflixen is meg lehetett nézni a sorozat részeit. Az újakat most már csak az Amazon Prime-on követhetjük, de nem Magyarországról, itthon legális forrásból nem lehet a legújabb évadokat nézni.
A Twitch azt tervezi, hogy napi nyolc órában streameli egymás után az 500 részt, a nyolc órás blokkokat aztán még kétszer megismétli 24 órán belül. Így elég sokat kell a tévé (laptop, tablet, bármimás) előtt ülnie, aki mindegyiket meg is nézné.
Akárhogy is, soha vissza nem térő lehetőség. Vajon lesznek olyanok, akik mindet mengézik?


komment

Címkék: tv sci fi doctor who


2013.09.21. 09:51

Retro és hd

Bigyó Felügyelő

retrohdtv.jpgMa már nem érdemes olyan tévét venni, amely nem full hd. De nem is nagyon lehet olyan full hd tévét vásárolni, amely ne ugyanúgy nézzen ki: lapos, fekete (esetleg fehér vagy átlátszó) keret, vékony, futurisztikus lábakon. Pedig nem mindegyik nappaliba illik ez a személytelen dizájn.

Lehet, hogy erre gondolt a Seiki is, amikor megalkotta a retro dizájn hd tévét. A 22 hüvelykes tévé több színben is kapható, köztük piros, sárga, kék, rózsaszín és lila (persze sokkal hangzatosabb nevei vannak a színeknek: Retro Red, Mid-century Yellow, Electric Blue, Doo-wop Purple és Cadillac Pink). Elég dolgot belepakoltak ahhoz, hogy élvezhető legyen a tévézés ebben a formában is, valódi hd tévéhez méltóan hdmi-csatlakozója is van. Az ára ehhez képes nem is sok, 329 dollárt kérnek érte, persze nem itthon.


komment

Címkék: retro tv


2012.04.18. 09:34

Bútorba épített tévével újít az IKEA

Bigyó Felügyelő

Az IKEA még az idén szeretné bemutatni új bútorcsaládját, melybe egy egész szórakoztatóközpontot építettek bele, tévéstül, hangfalastul. Az Uppleva több dizájnban lesz kapható, 1080p-s full hd LED tévével, 2.1-es hangrendszerrel, wifi-vel az okostévéhez, dvd- és Bluray-lejátszóval. A tévé 400Hz-es lesz, négy méretben lesz kapható, négy hdmi-port lesz rajta és kettő usb-port, valamint támogatja a DivX formátumot is. A lényeg, hogy ne legyen tele a szoba kábelekkel és biztosan elférjen a tévé a szekrényben.

A tervek szerint először Svédoszágban, Franciaországban, Olaszországban, Lengyelországban, Spanyolországban, Dániában, Norvégiában és Portugáliában lehet majd megvenni ezeket a bútorokat. Avilág többi részén csak 2013-ban jelenik meg a kínálatban. Öt éves garanciát adnak az egészhez.

Via The Verge


2 komment

Címkék: tv ikea


2011.09.06. 10:59

Tévés összefogás: LG, Philips és Sharp

Bigyó Felügyelő

Az LG, a Philips és a Sharp úgy döntött, hogy összeállnak és közösen fejlesztenek ki egy egységet okostévé platformot. Ez lehet a megoldása annak, hogy jelenleg túl sok a rendszer, melyek egyáltalán nem kompatibilisek egymással. A három cég lépése jelentősen megkönnyíti a fejlesztők munkáját, akiknek így nem három különböző rendszerre, hanem csak egyre kell megírni az adott alklmazást. Persze az egész kezdeményezésenk akkor lesz igazán hatása, ha a legnagyobbak is csatlakoznak hozzá. De ez nem valószínű.

Via Übergizmo


1 komment

Címkék: tv lg sharp philips


2011.09.01. 21:33

3D-ben nyomult az LG is

Bigyó Felügyelő

Az LG is a 3D-re koncentrál a tv-piacon. Termékpalettája tartalmaz CINEMA 3D Smart tévéket és monitorokat, 3D hangzású házimozi rendszereket és 3D projektorokat.

Az egyik legérdekesebb termék, amit bemutattak a Pentouch TV, a plazmatévé lehetővé teszi a nézőknek, hogy a tartalmakat egy speciális ceruzával szerkesszék, közvetlenül a képernyőn. A felhasználók a távvezérlőn egyetlen gombnyomással aktiválhatják az érintőceruzás (Pentouch) módot, és így hozzáférhetnek, majd a képernyőn keresztül szabadon szerkeszthetik a számítógépen tárolt fájlokat és egyéb tartalmaikat.


komment

Címkék: tv lg 3d


2011.09.01. 20:13

3D-s YouTube-videók jönnek a Samsung Smart TV-kre

Bigyó Felügyelő

A YouTube 3D a Samsung 3D-s kínálatába is be fog kerülni, kizárólag a Smart TV-en érhető majd el az új alkalmazás. A szolgáltatás tartalmaz egy személyes profilt is, amely a felhasználóra szabott ajánlásokat ad a korábban megtekintett videók és keresőkifejezések alapján.

A Samsung ma bemutatta a Smart TV-sorozat legújabb és legnagyobb tagját, a 60 hüvelykes, azaz több mint másfél méteres (152 cm) képátlóval, ugyanakkor mindössze 1,5 centi vastag kerettel rendelkező 60D8000-et. A készülék a Samsung Smart Hub-on kívül beépített DVR-felvevővel is bír, így az élő adás megállítható, valamint a kiválasztott műsorok felvehetők és tetszés szerinti időben újranézhetők.

Néhány adat a Samsungról: már hat éve piacvezető – mind az értékesítés, mind a bevétel szempontjából – a televíziók piacán. 2011 első felében a koreai nagyvállalat lapostévéinek (LCD+plazma) részesedése a piac összesített bevételéből 30,8 százalék volt Európában. Ugyanez az érték kizárólag a 3D-s tévékészülékeket figyelembe véve még magasabb, 46,9 százalék. Emellett a kontinensünkön forgalmazott összes LED TV mintegy egyharmadát szintén a Samsung gyártotta.


2 komment

Címkék: tv samsung ifa


2011.01.17. 12:47

A legijesztőbb 3D technológia!!

Bigyó Felügyelő

Igaz, hogy szemüveg nélkül nézhetjük - nem - a 3D filmeket, de azért ezt egy icipicit túlzásnak érzem - még nézni is rossz. Az aktív 3D ugye úgy működik, hogy két kamerával veszik fel a jelenetet, az egyik a bal- a másik a jobb szem szemszögéből. A tévén a két kép nagyon gyorsan váltakozik, a szemüveg váltakozva takarja el a jobb, illetve bal szemet. Az agyunk pedig úgy rakja össze a képet, mintha 3D-ben lenne (van mélysége). A technológia hátránya, hogy szemüveg nélkül két egymáson lévő eltolt képet látunk, így teljesen élvezhetetlen. Az eddigi legbizarabb, de egyben legviccesebb megoldást a fenti videón láthatjuk egy francia sráctól. (:D)

Via Engadget


20 komment

Címkék: tv fejlesztés 3d aprilis 1


2010.12.29. 13:52

Szerelj magadnak androidos tévét

Bigyó Felügyelő

Érdekes dologra készül a Vidtonic a jövő héten kezdődő CES-en. Bár nem hivatalos Google partnerek, tehát az androidos tévé sem hivatalos, a cég egy olyan szettet mutat be a kiállításon, mellyel össze leht barkácsolni saját androidos tévénket. A lényeg nagyon nagyvonalakban a következő: veszünk néhány kábelt, csatlakozót, egy lcd-panelt, házat, a szükséges szoftvereket, elővesszük a csavarhúzókészletet és nekállunk szerelgetni a nappali közepén.

Oké, elsőre nem mindenkinek lesz elérhető, meg aztán az árától is függ, mennyire lesz népszerű a geekek körében. A tervek szerint 2011 második negyedévére jelenik meg a platform, a felhasználók 2011 első ngyedévétől juthatnak hozzá a csomagokhoz. Kiváncsian várjuk a hivatalos bejelentést a CES-ről, hogy mi igaz az egészből, de addig is: összeszerelnéd a saját tévédet?

Via Übergizmo


22 komment

Címkék: tv android ces2011


2010.09.07. 13:46

Interaktív tévé iskolákba

Bigyó Felügyelő

Interaktív tévé, lehet rá írni, rajzolni, képeket és videókat nézegetni. Tökéletes megoldás egy tanteremben például, ahol a diákok le tudják tölteni a laptopjukra a kész ábrát vagy videót. És a táblára, vagyis a tévére is el tudja küldeni a kiegészítéseit. 

A tévé 63 inches, Full HD, adnak hozzá tollat, a Sasmung az IFA-n mutatta be ezt is. A képernyő multitouchos. Persze erre még várni kell jónéhány évet, hogy itthon is elterjedjen a technológia. De remek ötlet.


8 komment

Címkék: tv samsung ifa


2010.09.03. 11:20

Szemüveg nélküli 3D tévé

Bigyó Felügyelő

A Samgung bemutatott egy szemüveg nélkül is nézhető 3D tévét a berlini IFA kiállításon. Meglepően élvezhető, igaz kevésbé éles a kép, mint a szemüveges 3D-s megoldásoknál. Annyi hátránya még van a technológiának, hogy bár minden oldalról nézhető (tehát sokféle szögből is éélvezhető a 3D), de vannak olyan pontok, ahol szétcsúszik a kép. Tehát ha folyamatosan haladunk az egyik irányba, akkor hol jó, hol nem jó a kép. Ezért még egyelőre jobbnak tartják a szemüveges megoldást. (Lefotóztam, de persze a képen nem jön át, hogy 3D-ről van szó.) Mindenesetre ez jobb jövőnek tűnik, minthogy szemüveggel üljön a család a tévé előtt.


30 komment

Címkék: teszt tv samsung 3d kipróbáltuk ifa


süti beállítások módosítása