Bigyóblog

2011.09.28. 17:56

Letarolja a piacot az Amazon

Bigyó Felügyelő

Vártunk a mai bejelentésre, de nem gondoltuk volna, hogy az Amazon arra készül, hogy letartolja a piacot. Pedig a jelek szerint ez a szándéka. Három új ekönyv-olvasót jelentettek be és egy tabletet és mindháromra azt mondanám, instant get.

Kezdjük az elején, vagyis abban a sorrendben, ahogy Jeff Bezos bejelentette az új termékeket. Kezdte az egészet a Kindle Touch olvasóval, mely nevéből is adódóan érintőkijelzős. Emiatt nincsenek rajta gombok, kisebb és könnyebb, mint a mostani Kindle modellek. Az ára 99 dollár lesz, a 3G-s változatnak pedig 149 dollár. Egyelőre csak előrendelhető, november 21-től szállítják majd. US Only, vagyis Magyarországra még nem szállítanak.

Bezos bejelentett egy másik Kindle-t is, ennek Special offers Kindle a neve. Hasonlóan a mostani reklámos Kindle-hez, azért adják olcsóbban, mert a képernyővédők tulajdonképpen hirdetések. Ez csak 79 dollára berül. A dolog szépséghibája, hogy Magyarországra ezt sem lehet rendelni, mert a hirdetők az amerikai közönséget célozzák meg. Van azonban egy nemzetközileg is árusítható verzió, ez 109 dollárba kerül. Ami még így is olcsóbb, mint a mostani olvasók. Ezek a modellek már mától rendelhetők.

És ugye most jön a lényeg, a tablet. A Kindle Fire kétszáz dollárba kerül – tudjuk, hogy ez érdekel mindenkit, így nem húzzuk az időt. Kétmagos processzort tettek bele, hét inches kijelzője 1024x600 pixeles felbontású, 8 GB a tárhelye és 512 MB a RAM benne. Csak wifis változat van, 3G-n nem tud a nethez kapcsolódni, ezen kívül nincs benne kamera és mikrofon. Vagyis csak böngészésre, esetleg olvasásra jó, azt is csak olyan helyeket, ahol van wifi.

Ami jó, hogy ingyen jár hozzá az Amazon Cloud tárhely, vagyis elég ott tárolni az adatokat, filmeket, zenéket, sorozatokat. Évi 79 dollárért rendelhető az Amazon Prime nevű szolgáltatás, mely több tízezer film, zene, sorozat streamelését teszi lehetővé.

Andoridos operációs rendszer került bele, de ezt az Amazon úgy átszabta, hogy szinte rá sem ismerni. Teljesen megváltozott a felhasználói felület, természetesen hangsúlyos szerepet kapott az Amazon Store.

A Kindle Fire is US Only. Vagyis egyelőre csak amerikai ismerőssel tudjuk Magyarországra hozatni. Már előrendelhető a tablet, de csak november 15-től szállítják.


72 komment

Címkék: amazon ebook tablet amazon kindle