Bigyóblog

2017.07.22. 07:29

Kinyírják a Cassini űrszondát

Bigyó Felügyelő

saturnus.jpgNéhány hét múlva, 2017. szeptember 15-én a pasadenai Jet Propulsion Laboratory az utolsó jeleket fogja a Cassini-Huygens űrszontától. Amikor a jelek elhalnak, a Földön tudni fogják, hogy az űrszonda a Szaturnus légkörében lelte halálát.

Szinte leírni is lehetetlen, mennyi tudást köszönhetünk a Cassini űrszondának, évek óta ontja az információt a bolygóról és holdjairól. Bizonyos értelemben ennek az információözönnek köszönhető, hogy nem hagyják békésen elkeringeni a Szaturnusz körül, hanem megsemmisítik.

Történt ugyanis, hogy az Enceladus jeges felszíne alatt folyékony óceánokat fedezett fel a szonda. A kutatók szerint ebben a vízben elvileg kialakulhat(ott) az élet, vagyis vagy már most is ott vannak annak jelei, vagy valamikor ott lehetnek majd. Akárhogy is, nem lenne jó, ha a Cassini űrszonda darabjai ebbe a vízbe esnének.

cassini.jpgA Cassini-Huygens küldetése tehát a végéhez közeledik. Az űrszondát évtizedekkel ezelőtt, még 1980-ban kezdték el fejleszteni. A Földet 1997-ben hagyta el, 1998-ban a Vénusz, 1999-ben a Föld, 2000-ben a Jupiter gravitációs lendítését használta ki, 2004-ben jutott el a Szaturnuszhoz, azóta is körülötte kering és ontja az információt a bolygóról és a holdakról. Sokat megtudtunk a Szaturnusz gyűrűiről, a Phoebe holdról, a Titán felszínéről, ez utóbbira le is szállt a Huygens leszállóegység.

Vannak, akik nem értenek egyet a Cassini küldetés befejezésével és újabb feladatokat szánnának az űrszondának. De úgy tűnik, most már tényleg meg vannak számlálva napjai. Addig is, itt tudunk nézelődni a csodálatos képek között, amelyeket a Cassini készített. Még arról az egész bolygót beterítő óriásviharról is találunk fotókat, amelyet teljes egészében nyomon követett.

 


komment

Címkék: cassini űrszonda műhold


2017.07.21. 06:43

Elképesztően jó lesz a Star Wars park Disneylandben

Bigyó Felügyelő

swdisney.jpgMajdnem lemaradtam róla, de szerencsére még idejében megtaláltam a videókat, hogyan fog kinézni a Star Wars negyed a Disneylandekben. A Disney néhány napja tette közzé terveit, amelyek ha minden jól megy, 2019-re készülnek el. Készítsétek a fénykardokat és a pénztárcát! 

Még több kép itt.

 

 


komment

Címkék: star wars disney


2017.07.20. 14:51

Itt az igazi, működő Landspeeder a Star Warsból

Bigyó Felügyelő

landspeeder.pngMinden valamire való Star Wars rajongónak legalább egyszer eszébe jutott, mennyire jó lenne egy légpárnás homokfutóval száguldozni. Olyannal, amit Luke adott el Mos Eisleyben fillérekért, mert ugye, mióta kijött az új modell, senkinek nem kell a régi.

A gyerekeknek most valóra is válhat az álma, az amerikai Toys'R'Us árulja majd szeptembertől a gyerekméretű járműveket. Nem is akármilyet, akár 8 km/órás sebességre is képes, ekár öt órán át is közlekedhetnek vele a leendő jedik. Már most előrendelhető a gyártó, a Radio Flyer honlapján. Ugye ők azok, akik a mini Teslát gyártják szintén gyerekeknek.

Itt egy videó is.

 

Via Mashable


komment

Címkék: játék star wars


2017.07.18. 19:04

Szivárognak az infók a Nokia csúcsmobiljáról

Bigyó Felügyelő

nokia8.pngA Nokia az egykor népszerű 3210-essel tért vissza, mit tért vissza, robbant be megint a köztudatba idén februárban. Aztán kiadott még néhány androidos telefont, a Nokia 3-at, 5-öt és 6-ot, de ezekre senki nem emlékszik már.

Most megváltozhat ez a Nokia 8 segítségével, amelyről már szigvárognak az első képek. Egy csúcskategóriás telefontról lenne szó, amelyhez még a régi parterrel, a Zeiss lencsegyártóval is szövetkeznek megint.

Ha csak a dizájnt nézzük, nem esünk hanyadt, ugyanolyan, mint az összes okostelefon manapság. Fekete, lekerekített élek, kevés fizikai gomb, hátul kamera. A pletykák szerint eléggé nagy lesz 5,3 hüvelykes kijelzőjével, belülre pedig Snapdragon 835 chipset, 4/6 GB RAM és Android 7.1.1 Nougat kerül. Állítólag nem is kell sokat várni rá, már július 31-én piacra dobhatják 675 dollárért.

Via Mashable


komment

Címkék: mobil pletyka nokia okostelefon


2017.07.18. 16:05

Nem halott a Google Glass, csak átalakult

Bigyó Felügyelő

googleglass_1.jpgEmlékszünk még a Google Glassre? Ez lett volna a jövő számítógépe, a hordozható minikompjúter, amit mindent és mindenkit megváltoztat. Ez nem jött be, de a Google Glass nem halott. Csak kicsit átalakult, hol használják majd.

Az Alphabet (tudjuk, a Google anyacége) bejelentette vállalati változtatát a Google Glassnek. Rengeteg gyár rendelt belőle az Egyesült Államokban, például a boeing, a GE és a DHL. Hogy miért? Pont azért, amire eredetileg tervezték. Hogy a kezünk használata nélkül is megjelenítsen információkat nekünk, így könnyítse a munkánkat. A Google Glass EE némi frissítést is kapott, jobb lett a kamerája (5 megapixelről 8 megapixeles lett), tovább bírja az aksija és gyorsabb a wifije és processzora.

Egyelőre még nem beszélhetünk teljes sikerről, hiszen az említett cégek is próbálgatják még, mire képes a Google Glass, de állítólag jók a visszajelzések. Az első teszteken tehát átestek, most keresnek új partnereket is, akik hasznosíthatják a technológiát.

Via The Verge


komment

Címkék: google google glass


2017.07.18. 14:54

Repülő kamerarobot segít az űrhajósoknak

Bigyó Felügyelő

Mintha egy Pixar meséből ugrott volna elő ez a japán repülő robotkamera, az In-Ball. A kisrobot most már a Nemzetközi Űrállomáson lévőknek segít, elsősorban fotókat és videókat készít.

Az In-Ball múlt hónapban került az ISS-re, a SpaceX vitte fel. Mostanra sikerült teljesen összerakni és elvégezni az alapvető teszteket. A japán űrügynökség fejlesztette a kamerát, amely képes egyedül mozogni az űrben, távolról irányítható is és élőképet sugároz vissza az ISS-re, jelentősen megkönnyítve az űrhajósok munkáját. Maga a robot alig 15 centiméteres és 1 kilogramm a súlya. Még egy érdekesség van a fejlesztése körül, elsősorban 3D nyomtatást használtak, amikor megépítették. 

Állítólag az űrhajósok munkaidejük tíz százalékában kamerát fognak a kezükben, így ha beválik a repülő kamerarobot, az elég sok időt szabadítana fel, amit másra is fordíthatnak.

Via ScienceAlert


komment


süti beállítások módosítása