Igazi elosztó alakú usb-elosztót dobott piacra a japán Elecom cég. Megjelenésében olyan, mintha gyerekjátékot fognánk a kezünkbe: színes műanyag, semmi több. Pedig nélkülözhetetlenné válik, főleg régebbi számítógépeknél, melyekbe még csak egy-két usb-portot szereltek. Egészen rövid kábellel csatlakozhatjuk a géphez, de ugye elosztáshoz nem is kell hosszabb. Rengeteg színben kapható: pirosban, kékben, fehérben, feketében és halványzöldben.(Via Akihabaranews)

Ébreszőóra-sorozatunk újabb állomásához értünk. Mostani
Versenyző nagyik
Vajon hogyan tudnánk rávenni a kölyköket, hogy legalább két percig mossanak fogat. A Hasbro - állítása szerint - rátalált a válaszra, zenélő fogkeféket dobott piacra. És nem is akármilyet. A zenét ugyanis a fogakon keresztül vezetik egyenesen az agyba, illetve a fül megfelelő részébe. Vagyis csak akkor halljuk a zenét, ha fogat mosunk, de legalábbis a fogunkhoz ér a fogkefe. Mivel a gyerekek is különböző zenéket szeretnek hallgatni, ezért többféle fogkefe kapható, mindegyik feltöltve egy-egy
Forradalmian új tárolási rendszerhez juthatunk a Firebox jóvoltából. A 
Szupervékony kameráinak újabb sorozatát mutatta be a
Vagyis polaroid, láttunk már ilyet. Vagy mégsem? A Zink olyan hordozható printert feljeszt ki, melyhez nem kell tinta. Olyan apró, hogy a zsebünkben is elfér. Ráadásul fényképezőgép is van benne. Egészen kicsi, 2x3 inches képeket nyomtat. Csak a printer 99 dollárba kerül, fényképezős változata 199 dollárba. A papír csomagja (100 lap) 20 dollár körüli áron kapható majd. Ha piacra dobják.