Játszani jó. A My Monopoly igazán személyre szabott ajándék lehet karácsonyra. Maga a játék ugyanúgy néz ki, mint bármelyik másik Monopoly. A már megszokott mezőkbe azonban az átalunk megadott nevek, helyszínek kerülnek. Kissé borsos áron, 80 fontért, vagyis 30 ezer forintért kapható a Fireboxnál.

Akkor most valljuk be, asztali számítógépünkön hány üres rekesz van. A miénken három, ami tiszta helypocsékolás. A helytakarékosság miatt azonban ritkán cseréljük le a házat. De van másik megoldás is: használjuk a már meglévő házat cédék, tollak, egyéb kütyük tárolására. Egy fiókban akár 24 cédé is elfér.
Papírfecnivel, gyufával, buszjeggyel annyira snassz megjelölni, hol tartunk az éppen olvasott könyvben. Sokkal viccesebb, ha például állatos könyvjelzőt használunk ehhez. Kilenc figurából lehet választani, az állat hosszú farkát használhatjuk könyvjelzőként.
Láttunk már hajlékony, műanyag billentyűt, és láttunk már lézeres billentyűt is. De a legkényelmesebb utazásra mégiscsak az összecsavarható vászonból készült billentyű. Mint társai, természetesen ez is vízálló. Ez ráadásul wireless, bluetoothon keresztül kapcsolódik az erre alkalmas eszközre. Kicsit drága, 130 dollárért, vagyis 26 ezer forintért kapható.
Frédi és Béni kőkorszaki kőegere most a miénk lehet. Egy orosz dizájner, Neko alkotása. A görgő és a kábel kissé elrontja az összképet, lehetett volna wireless is.
Vajon hogyan lehetne még keresettebbé tenni termékeinket? Hát úgy, hogy kihasználjuk az éppen futó őrületet, vagyis jamesbondosítjuk a már meglévő laptopot, tévét. A Sony pont ezt tette, a 007-es
A zene jó dolog. Aludni is jó dolog. Zenére elaludni még jobb dolog. És milyen lenne, ha egyenesen a párnából jönne a kedvenc dallam? Valamihasonlóra godolhattak azok, akik mp3-párna ötletével álltak elő.Csak annyi a dolgunk, hogy az erre kialakított zsebbe bele tesszük a lejátszót. A párnán látható gombok állítólag működnek, szabályozhatjuk a hangot, zenét választhatunk, rádióra válthatunk. Két ceruzaelemmel működik. Húsz dollárért rendelhető a
Már megjelenésében is futurisztikus. A levegővel tisztító mosógép után az Electrolux újabb technológiával próbálkozik. A technológiáról legyen elég annyi, hogy ultraibolya sugarakkal próbálkoznak.
Színes minipendrive-okat dob piacra a Sony, Pocket Mini Bit néven. Négy színben lesz kapható. Az 256MB-os lesz a narancs, az 512-es a lila, az 1GB-os a kék, a 2GB-os pedig a zöld színű minipendrive. Mivel annyira kicsi, hogy könnyen elkeveredhet, a Sony színes műanyag tokot is ad mellé.