Bigyóblog


2007.08.28. 19:27

Százezer dollár és bárki letöltheti az iPhone-törő kódot

Bigyó Felügyelő

Kétségtelen, az utóbbi napok az iPhone feltöréséről szólnak. (Bejátszik még a GPhone is persze, de ott még nagyon pletyka-szinten tartunk.) Szóval kezdődött az egész ott, hogy két nap leforgása alatt egyszerre hárman is bejelentették, hogy szoftveresen feltörték az Apple mobilját. Közzé is akarták tenni a szoftvert - persze pénzért - de az AT&T közbeszólt. Néhányan azonban gondoltak egyet, és a köz érdekében felajánlottak százezer dollárt, hogy megveszik a szoftvereket a készítőktől és közzéteszik azokat. Ingyen és mindenki számára elérhető módon, mindenféle jogi problémát megkerülve. Ehhez egy blogot is indítottak. Persze, tudjuk, hogy ez életszerűtlen, ki fizetne ki zsebből százezer dollárt, azért, hogy a népnek jó legyen. De az egész annyira jól mutatja, mennyire lázba hozza az embereket még mindig az iPhone. Ja, és a 17 éves hacker elcserélte feltört iPhone-ját három másikra és egy sportautóra.

komment

Címkék: mobil apple iphone unlock


2007.08.26. 15:22

Az iPhone-törőket fenyegeti az AT&T

Bigyó Felügyelő

Néhány órával az első szoftveres iPhone-feltörés után egy másik csoport is jelentkezett, nekik is sikerült a mutatvány, ők is szoftveresen tudják függetleníteni az iPhone-t az AT&T-től. A Uniquephones azt is bejelentette, hogy amerikai idő szerint szombat dél és kettő között letölthető lesz a szoftver 25-50 dollár közötti összegért. Csakhogy az AT&T közbeszólt, jogászokat küldtek rájuk. A jelzett időpont előtt azt tanácsolták nekik, ne publikálják a szoftvert. Közben az Engadgeten részletesen leírják, illegális-e feltörni az iPhone-t az Egyesült Államokban? A rövid válasz a kérdésre, hogy nem illegális. Van persze egy csomó "de", vagyis ha valaki nem saját célra töri fel a mobilt, hanem mondjuk pénzt akar szerezni ebből, az már megütheti a bokáját. És ne legyen kétségünk, az Apple és az AT&T jogászai tudnak találni olyan paragrafust a törvényekben, ami alapján perelni tudnak.

3 komment

Címkék: mobil apple iphone at&t unlock


2007.08.25. 10:15

Feltörték az iPhone-t! Most már tényleg!

Bigyó Felügyelő

Az Engadget bloggerei a saját szemeikkel látták, hogy feltörtek egy iPhone-t egy szoftverrel. Ez azt jelenti, hogy most már bármilyen SIM-mel használhatjuk a mobilt, akár magyar szolgáltatók kártyáival. Bár nagyon sokan próbálkoztak vele, félmegoldások is születtek, az igazi megoldást az iPhoneSIMfree.com csapata találta meg. A hat tagú csapat az iPhone megjelenése óta gőzerővel dolgozott a megoldáson és hivatalosan is ők az elsők, akiknek szoftversen sikerült feltörniük az Apple mobilját. Maga a feltörés alig néhány percig tart, az Engadgetnél a T-Mobile SIM-kártyáját tették bele, mindent kipróbáltak a telefonálástól kezde az sms-küldésen át az internetig - és minden működött.

9 komment

Címkék: mobil apple iphone unlock


2007.08.22. 10:33

Szabad az út az iPhone előtt

Bigyó Felügyelő

Az Apple megegyezett az európai mobilszolgáltatókkal, Németországban a T-Molbile, Franciaországban az Orange, Nagy-Britanniában az O2 forgalmazza majd az iPhone-t. A szerződés szerint a szolgáltatók a bevétel tíz százalékát adják át az Apple-nek. A megállapodást hivatalosan augusztus végén jelentik be az IFA kiállításon, Berlinben.
Via Financial Times

2 komment

Címkék: mobil apple iphone


2007.08.17. 14:13

Kártyafüggetlen iPhone Hongkongból

Bigyó Felügyelő


Az Akihabaranews szerint Hongkongban kártyafüggetlen iPhone-t árulnak, amit bármilyen sim-kártyával lehet használni. Arról nem írnak, mennyibe kerül a feltört mobil. Ha valaki tud kínaiul olvasni, lefordíthatná, mi van a képen!

1 komment

Címkék: mobil apple iphone


2007.08.07. 16:44

Feltörték az iPhone-t

Bigyó Felügyelő


Alig másfél hónap kellett ahhoz, hogy feltörjék és más telefontársaság SIM-kártyájával is használhatóvá tegyék az iPhone-t. Ráadásul nem is amerikaiaknak sikerült, hanem állítólag egy horvát hackernek. A Gizmodo már olyanról is tud, aki tesztelte a módszert és Nagy-Britanniában tudott Orange kártyával telefonálni. A Hackintosh fórumon egy hosszú magyarázatot is közzétesznek, hogyan kell feltörni a mobilt. (Előtte azért mindenkit figyelmeztetnek, hogy csak saját felelősségre.) Egyelőre bonyolultnak tűnik, idővel valószínűleg lesznek sokkal egyszerűbb módszerek is.

1 komment

Címkék: mobil apple iphone unlock


2007.07.31. 14:00

Cserélhető az iPhone aksi

Bigyó Felügyelő


Mármint eddig is cserélhető volt, csak eddig úgy tudtuk, be kell vinni a szervízbe az iPhone-t, otthon nem elvégezhető a művelet. Most azonban a Brandónál vehetünk akkumulátort iPhone-hoz, mindössze húsz dollárért. Az aksihoz jár még egy csavarhúzó és egy használati utasítás. Azt innen nem tudjuk eldönteni, kamu-e. De a Brando eddig nem humoráról volt híres, úgyhogy lehet, hogy mégis cserélhető az iPhone akkumulátora?
(Via Gizmodo)

komment

Címkék: iphone akkumulátor


2007.07.12. 19:49

iGems

Bigyó Felügyelő


Az igazi fanatikusoknak lesz majd iPhone-ikonos gyűrűjűk, nyakláncuk, karkötőjük, fülbevalójuk és még sorolhatnám. Ez a karkötő persze nem létezik. Még. De létezhetne.
(Via Geeksugar)

2 komment

Címkék: iphone gagyi ékszer


2007.07.07. 15:32

Az iPhone Musical

Bigyó Felügyelő

Nem kellett sokat várni, alig egy hetet, hogy elkészüljön az első iPhone musical. David Pouge, a New York Times szakújságírója az elkövető.

komment

Címkék: mobil apple iphone


2007.07.05. 15:26

A következő az iPhone nano lehet

Bigyó Felügyelő


Jól nézzük meg a fenti terveket, mert lehet, hogy az iPhone nanóval szemezünk, az Apple ugyanis ma beadott egy tervet az amerikai szabadalmi hivatalba. A rettenetesen hosszú leírásból többek között kiderül, hogy az Apple nem veti el az iPodnál bevált tekerőt. A toucpaden majd "grafikai elemek" jelennek meg, mert nem mindegy, hol nyomogatjuk - egyszóval hasonlítanak egy mobira a képek. Charlie White szerint nem meglepő, hogy a cég egy alsó kategóriás mobilt is a piacra dob azoknak, akik nem akarnak egy 600 dolláros miniszámítógéppel rohangálni a nap 24 órájában.
(Via Gizmodo)

komment

Címkék: mobil apple iphone nano


süti beállítások módosítása