
A Digitimes szerint az Asus sokszor halasztott Eee PC-je október végéig biztosan nem lesz kapható. Ez annyira azért nem meglepő hiszen már nagyon sokszor jelentették be, hogy most már tényleg jön, de aztán valamiért mégsem dobták piacra. A hét elején még olyan hírek jelentek meg, hogy már előrendelhető 260 és 400 dollárért, ez azt is jelentheti, hogy már nagyon közel vagyunk ahhoz, hogy tényleg hazavihessük az Eee-t. A minilaptopban lesz 512 MB memória, 4, 8 vagy 16 GB tárhely, természetesen wifi, akkumulátora pedig három óráig bírja. Ez így nem hangzik olyan jól, de ha mellé tesszük az árát, azonnal kívánatos lesz. Főleg, hogy nagyon könnyű lesz, így akár egy kistáskába is belefér.
Via Übergizmo


Nyolc gigás microSD memórakártyát mutatott be ma a Samsung Szöulban. Mostantól annyi adatot tárolhatunk a mobilunkon, amennyit nem szégyenlünk. A minikártya ráadásul gyors, másodpercenként 16 megabájt olvasási és 6 megabájt írási sebességre képes. A Samsung azt is megosztotta velünk, hogy a következő négy évben tíz százalékkal nő a memóriakártyapiac, 2010-re pedig a nyolc gigás kártyák jelentik a fő piaci vonulatot. Ehhez hozzátennénk azért azt, ha ilyen ütemben fejlődik a piac, akkor sokkal nagyobb kártyákkal fogunk mászkálni.
A Samsung Q1 Ultra névre keresztelt UMPC-je mától kapható. Vonzó, hogy akkumulátora 4,5 óráig bírja egyhuzamban. Kijezője 1025x600-as, qwerty-billentyűzete ketté van osztva. De a legjobb hír, hogy 799 dollárért (mostani árfolyamon 144 ezer forint) kapható, az
Clevo laptopunk van, így érthető, hogy érzékenyebben reagálunk a cégtől jövő hírekre. A mostani hír, hogy szuper ultraportable laptopot dob piacra a Clevo. A 12 inches M721S/M720S névre keresztelt szériában a gyártó a
Szeretünk pletykálni, most éppen azt terjesszük az amerikai kügyüblogok után, hogy a Palm is végre beáll a sorba és Ultra Mobile PC-t
Nem, ez nem egy kvarcjáték a múltból. De nem is egy hordozható dvd-lejátszó a jelenből. Ez a Samsung legújabb UMPC-je. A Q1 qwerty-billentyűzete nem foglal egy nagyobb helyet, kettéosztva a szélesvásznú kijelző két oldalán helyezték el. A nagy képernyő 1024x600-as felbontással bír. Egyelőre csak Koreában lesz kapható a kütyü.
Minél kisebb és minél nagyobb, annál jobb. És ha a tetejébe szép és viszonylag olcsó, egy szavunk sem lehet. Az apró méretű usb-n kapcsolódó bigyóval annyi adatot tudunk magunkkal vinni, hogy nagyobbra nincs is szükségünk. Egyelőre. Merthogy a következő hasonló méretű kütyünél megint elcsábulunk. 