A Nokia az egykor népszerű 3210-essel tért vissza, mit tért vissza, robbant be megint a köztudatba idén februárban. Aztán kiadott még néhány androidos telefont, a Nokia 3-at, 5-öt és 6-ot, de ezekre senki nem emlékszik már.
Most megváltozhat ez a Nokia 8 segítségével, amelyről már szigvárognak az első képek. Egy csúcskategóriás telefontról lenne szó, amelyhez még a régi parterrel, a Zeiss lencsegyártóval is szövetkeznek megint.
Ha csak a dizájnt nézzük, nem esünk hanyadt, ugyanolyan, mint az összes okostelefon manapság. Fekete, lekerekített élek, kevés fizikai gomb, hátul kamera. A pletykák szerint eléggé nagy lesz 5,3 hüvelykes kijelzőjével, belülre pedig Snapdragon 835 chipset, 4/6 GB RAM és Android 7.1.1 Nougat kerül. Állítólag nem is kell sokat várni rá, már július 31-én piacra dobhatják 675 dollárért.
Via Mashable

Máris a BlackBerry Pearl következő generációjáról szólnak a hírek. A pletykák szerint a Blackberry 8100-as megújított verizójában lesz GPS, wifi és két megapixeles kamera. Ráadásul három új színben kapható majd a kütyü: ezek a titánium, kék és arany. Szeptemberre várják a megjelenést, úgyhogy ha BlackBerryt szeretnénk, érdemes kicsit várni.
Ma mutatta be a Sony Ericsson P sorozatának legújabb darabját, a P1-et. Az okostelefon támogatja a nagy sebességű UMTS és vezeték nélküli netkapcsolatot. Manapság a mobilokról nem hiányozhat a kamera sem, a P1-be 3,2 megapixeleset tettek. Vicces funkciója a névjegyolvasás, elsőre nem is értettük, mit jelent ez. A lényeg, hogy a kapott névjegykártyáról készítünk egy képet, amit közvetlenül a telefonkönyvbe továbbítja az adatokat - mindezt a Sonytól kapott tájékoztatóból tudtuk meg. Természetesen a P1 mobil zenét is le tud játszani, a hozzá kapott 512-es memóriakártyáról vagy a beépített 160 megás memóriáról. Van benne FM-rádió és tévét is nézhetünk. Érintőképernyője 2,6 colos. Csak a harmadik negyedévtől kapható majd.