Egy vicces hirdetéssel reagált a Samsung Steve Jobs azon vádjaira, hogy az antennaprobléma nem csak az Apple-t, hanem az egész piacot érinti. A Samsung Galaxy S hirdetése a brit sajtóban jelent meg ma. Hello!
Egy vicces hirdetéssel reagált a Samsung Steve Jobs azon vádjaira, hogy az antennaprobléma nem csak az Apple-t, hanem az egész piacot érinti. A Samsung Galaxy S hirdetése a brit sajtóban jelent meg ma. Hello!
Nagyon sok fényképezőgéphez lehet kapni vízhatlan tokot, mellyel nyaraláskor a tengerben is óvni tudjuk a gépet a víztól. A Samsung ezt továbbfejlesztette és egy olyan fényképezőgépet készített, mely védőtok nélkül is képes erre. A 12 megapixeles kamerával három méter mélyen is tudunk fényképezni. Néhány adat még: ötszörös optikai zoom, 2,7 inches TFT LCD kijelző, 1280x720-as 30ftp videók. Idén tavasszal lesz megvásárolható 199 dollárért.
Via Übergizmo
A Samsung sem maradhat ki a nagy ekönyv-olvasó lázból. A CES-en két olvasót is bemutattak, az E6-ot és az E101-et. Az egyik 6 colos, a másik 10 colos. A két readerben lesz még wifi és Bluetooth is, így közvetlenül a netről rátölthetünk könyveket, nem kell feltétlenül a számítógéphez való csaltakozással bajlódni. Nincsenek rajta gombok, legalábbis nem annyi, mint a legtöbb társánál, ugyanis érintőképernyője van, beépített írásfelismerővel. Valamikor 2010-ben dobják piacra, 399, illetve 699 dollárért.
Via OhGizmo!
A Samsung jövőre Magyarországon is értékesíteni kezdi notebookjait és netbookjait. A négy széria tíz modellje - hat notebook és négy netbook - várhatóan februárban kerül majd a boltokba. Az még nem nyilvános, hogy pontosan mely modellek kaphatóak majd itthon is.
Csináljunk mindent fordítva - gondolták a Samsungnál és készítettek egy fényképezőgépet, mellyen telefonálni is lehet. Olyan mobil már kismillió van, mellyel lehet fényképezni, de olyanról még nem hallottunk eddig, mely fényképezőgépként definiálja magát alapból, és csak mellesleg mobil. A Samsung SCH-W880 (miért nem találnak ki ezeknek valami jó kis nevet) 12 megapixeles, HD-videót vesz fel, háromszoros az optikai zoomja. Van még benne, wifi, gps, bluetooth, microSD-kártyának hely. És kinézetre is inkább kamera, mint mobil.
Via Gizmodo
Legalábbis Koreában, a Samsung bejelentette, hogy az egyik legnagyobb ottani könyesbolthálózattal együttműködve dobja piacra a gyártó az olvasót. Az ára 270 dollár lesz. A hírek szerint rövid időn belül majd a világ más pontjain is megvásárolhatjuk a Samsung könyv-olvasóját, jelenleg éppen kiadókkal tárgyalnak.
Via CrunchGear
Nőknek és gyerekeknek tervezte a riasztós mobiltelefont a Samsung. Az Anycall W7100 névre hallgató telefonban egy 100 dB-es riasztót tettek, melyet vészhelyzetben könnyen aktiválhatunk. Ezen kívül GPS is van benne, mely jeleket sugároz, ha a riasztót erőszakkal hallgattatják el.
Via Newlaunches
A Samsung a Papyrus nevű A5-ö formátumú ebook-olvasójával száll be a versenybe. Az olvasóban 512MB memória lesz, érintőkijelzős és adnak hozzá stylust. Több színben kapható majd, például fekete, fehér, zöld. Lesz még benne memopad, számológép, világóra, naptár és kontakt lista.
Nyártól kapható majd, először Koreában. Az áráról még nincs hivatalos információ, de a tervek szerint olcsóbb lesz, mint az Amazon Kindle vagy a Sony olvasója. Állítólag 299 dollárért kapható majd, ami már közelít az általam is elfogadható árhoz. A verseny kétségtelenül jót tesz.
Via Gizmodo
Hat új digitális kamerát mutat be Samsung a 2009-es CES kiállításon. Las Vegasban látható a Full-HD H–széria öt modellje, valamint a következő generációs YouTube kompatibilis kompakt digitális kamera. A Samsung belső, flash alapú SSD meghajtóval látta el a H-sorozat készülékekeit. A H-106-os modell esetében ez 64GB SSD memóriát jelent, ezzel ez az első 64BG-o Full-HD kamera, 12 órányi videót rögzíthetünk rajta.
Képek az ugrás után.
Felpörögtek az események az Android körül. Néhány héttel a G1 megjelenése után mobilgyártók egymás után jelentik be, hogy nyárra elkészítik saját androidos telefonjukat.