Bigyóblog

2010.01.08. 10:38

Öt perc a Nexus One-nal

Bigyó Felügyelő

Csörgött a telefon, egy eltorzított férfi vagy női hang szólt bele, hogy ha meg akarom nézni "A" mobilt, akkor menjek ide és ide, és öt percre a kezembe foghatom és kipróbálhatom. Fotót és videót nem készíthetek. Igent mondtam, belebújtam 007-es jamesbond-ruhámba és elindultam a találka helyszínére.

Egyszóval, a kezemben tartottam a kedden bemutatott Google mobilt, a Nexus One-t. Az öt percből végül kétszer öt perc lett, ennyi idő persze nem elég a készülék részletes teszteléséhez. De arra elég volt, hogy nyugodt szívvel kimondjam: nekem nagyon bejött. El is mondom, miért. Kezdjük a formájával. Vékonyabb, finomabbak a vonásai és valamivel keskenyebb, mint az iPhone (nem akarom ehhez hasonlítani, de a legtöbben ezt kérdezték tőlem a kipróbálás után). Fém a burkolata, nekem masszívnak tűnt első pillantásra. Persze ez akkor derül majd ki, ha tartóstesztnek vetjük alá, vagyis hónapokig használjuk és a földre is ejtjük, de szerintem bírni fogja.

A kijelzőjéről már írtuk, hogy 3,7 color, AMOLED, természetesen érintőkijelző. Szépek a színei, nagyon jól és gyorsan reagál az érintésekre, nem akadt. Virtuális billentyűzeténél nem ütöttem félre, kellően precízen van beállítva. A benne lévő 1 gigahertzes processzort nagyon érezni a használatnál. Villámgyorsan tölti be a weboldalakat, a Google Mapsnél úgy tölti le folyamatosan az adatokat, hogy szinte nem is találkozunk üres képernyővel, amikor Óbudáról hirtelen Csepelre görgetem a térképet.

 

A kamerára is volt időnk a rövid teszt alatt, ez ugye öt megapixeles, LED-es vakuval. Átlagos, se nem jobb, se nem rosszabb egy hasonló kameránál, nem ezzel fogjuk a ballagási képeket elkészíteni, de Twitterre, Facebookra feltölteni fotókat, arra kiválóan alkalmas.

A hangfelismerést is kipróbáltuk, sms-ben kellett angolul beszélni. Jelentem, működik. A titkos találka helyszínén ugyan nagy volt a zaj, de felismerte a helyes angol kiejtéssel kimondott szót. Ez egyelőre magyar nyelven nem működik, úgyhogy figyelmeztetni is kell ismerőseimet, ha majd ilyen telefonom lesz, ne lepődjenek meg, ha hirtelen angol sms-eket kapnak tőlem. :)

Amúgy egy androidos telefonról van szó, igaz egy újabb, a 2.1-es verzióval felszerelve. Tehát tudja mindazt, amit az andoridos telefonok. Az egyetlen hátránya, hogy bizonyos szabadalmi problémák miatt a multitouch nem működik a telefonon lévő alkalmazásoknál. De ha új alkalmazást töltünk rá, azoknál már probléma nélkül fog.

Összefoglalva: egy dizájnos, masszív és nagyon okos telefonról van szó, amit kényelmes és élvezetes használni. Rendelni a netről lehet, egyelőre csak az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában és Hongkongban, így ismerősön keresztül lehet beszerezni nagyjából százezer forintért. Ami - ha körbenézünk a piacon - a hasonló kategóriájú mobilok között az egyik legolcsóbb. De akinek nincs kint ismerőse és szeretne Nexus One-t, az se adja fel, itthon is kapható lesz majd valamikor.


46 komment

Címkék: google android google phone nexus one


süti beállítások módosítása