Bigyóblog

2008.04.01. 10:14

Olcsó, 3G-s iPhone-ról suttognak

Bigyó Felügyelő

A Piper Jaffray befektetési bank is beszállt az iPhone körüli pletykaversenybe: azt állítják az Apple 45 millió iPhone-t ad el a jövő év végéig, valamint új és sokkal olcsóbb változatokat dobnak piacra. A négy oldalas előrejelzés leginkább a befektetőknek szól, tehát nem belső infókat osztottak meg a nyilvánossággal, inkább egy átfogó elemzés az Apple lehetséges stratégiájáról. Nézzük:


A legfontosabb stratégiai lépésnek a hatalmas kínai piac meghódítását nevezi, ha sikerül megnyerni a kínai fogyasztókat, jelentősen megugrik az eladás. A fent említett 45 milliós számot a befektetési bank szerint úgy érik el, hogy még a következő három-hat hónapban bemutatják a 3G-s iPhone-t. Ezen kívül jövő januárban egy egész iPhone-családot mutatnak be (hasonlóan az iPod-családhoz), valamint az árat is jelentősen csökkentik.

Kicsit konkrétabban: a 3G-s modell júniusi bemutatása után jön egy másik fajta iPhone, ami 200-300 dolláros áron kapható majd, hogy az árérzékenyebb piacokon is megvesse lábát az Apple mobilja.

A bank szerint az iPhone-nal ugyanazt az utat járják be, mint anno az iPoddal. A különbség annyi, hogy most sokkal gyorsabban megy végbe a változás, hiszen míg az iPodnál három év kellett kétmillió darab eladásához, addig az iPhone-nál ez már fél év alatt sikerült.

Eddig a Piper Jaffray elemzése, ami nagyon szépen hangzik, de vajon alapozhatunk-e befektetéseket ennyire bizonytalan előrejelzésekre? Nem múlik el hónap, hogy valaki ne állítsa nagyon határozottan, hogy most már tényleg jön a 3G-s iPhone. Nem múlik el hónap, hogy ne halljunk valamit az iPhone nanóról.

komment

Címkék: mobil apple ipod 3g iphone


süti beállítások módosítása