Bigyóblog

2011.08.12. 13:40

Hogyan éljük túl az iskolakezdést?

Bigyó Felügyelő

A Jóljár Jolán Facebook-csoport megkért arra, hogy keressek néhány érdekes kütyüt gyerekeknek, tanulásra, melyek megkönnyítik az iskolakezdést. Örömmel megtettem, íme az öt legmenőbb kütyü.

 

Kezdjük rögtön az ébredéssel, mely ugye a nyári késői kelés miatt nagyon nehéz. Főleg az elején. De ha az ébresztőóránk kiugraszt az ágyból, mert elrepül néhány alkatrésze, amit a szoba különböző sarkaiból kell összeszedni, vagy addig kell súlyzózni hajnalok hajnalán, míg az óra abba nem hagyja a csipogást, akkor könnyebben repül ki a szemünkből az álom. Ezeket is megtalálni az eBayen, de mi mégis egy tanulós órát választottunk a kicsiknek. Ez szinte minden korosztálynak ajánlott. A legkisebbeknél a színek változásával jelzi, mikor kell aludni és mikor kell felkelni. Éjszaka sárgán világít, reggel pedig zöldre vált a háttérfény. A kicsit nagyobbakat az analóg és digitális óra leolvasására is megtanítja különböző játékokkal. A legnagyobbaknál pedig teljes értékű óraként funkcionál az elmaradhatatlan snooze/szundi funkcióval. Az órát 12 ezer forintért szállítják ide.

Ha már sikerült kiverekedni magunkat az ágyból, ideje reggelizni. Mert ismerjük a mondást, a reggeli a legfontosabb étkezés. Ehhez pirítóskészítők ezreit találtuk a legkülönbözőbb színekben és formákban. A legkedveltebbek persze a valamilyen filmhez vagy sorozathoz köthetőek – kinek ne kéne egy olyan gép, mely reggelente Darth Vadert éget a kenyérbe – de a legpraktikusabbnak ez a kombó tűnt, mellyel az egész reggelit elkészíthetjük anélkül, hogy be kellene kapcsolni a tűzhelyet. A pirítós mellé készíthetünk főtt tojást, tükörtojást, sült sonkát vagy szalonnát. A lehetőségek tárháza a kiegészítőkkel szinte végtelen. Maga a toaster nem drága, a szállítás kicsit megdobja a végösszeget, de ki ne szeretne királyként reggelizni?

Indulás az iskolába, persze környezettudatosan, napelemes hátizsákkal. Vannak ebből szolidabb változatok is, de minek legyünk szolidak az iskolában, ugye? A napelemes panelek mellett akkumulátort is találunk a hátizsákban, valamint különböző csatlakozókat, mellyel az úton is tölthetjük lemerülni készülő laptopunkat, mobilunkat.

Maradjunk egy kicsit a napelemeknél. Régi nagy kedvencem ez a hat az egyben napelemes szett, mellyel hajót, autót, kutyát, repülőt is tudunk készíteni ugyanazokból az alapanyagokból. Remek játék, remek tanulási lehetőség, amikor a gyerek maga köti össze a vezetékeket és látja, hogyan hasznosítható a napenergia, amikor elkezd pörögni a propeller. Szinte fillérekért a miénk lehet a szett, 2150 forintért házhoz szállítják.

Végül pedig megmutatjuk a jövőt, az okostollal. Ezzel a tollal lehet hagyományosan is jegyzetelni az órákon, csak nem érdemes. A készletben van egy toll, 2GB-os tárhellyel és néhány füzet. Ha ezekre a füzetekre jegyzetelünk a tollal, a kütyü megjegyzi, mit írtunk. Ezt később szinkronizálni lehet a számítógéppel, így az összes jegyzetünket elmenthetjük a gépre is. Meg is oszthatjuk az osztálytársakkal.


4 komment

Címkék: ebay napelem


süti beállítások módosítása