Bigyóblog


2012.01.12. 11:19

Olcsóbb iPhone kell a kínaiaknak

Bigyó Felügyelő

A legnagyobb mobilgyártók eddig főleg az amerikai, európai és ausztrál piacra koncentráltak. Pedig a számok azt mutatják, hogy a következő nagy ugrás Kínában lesz. A kínai gyártók, mint a ZTE, Lenovo, TCL, Konka már helyben vannak, ráadásul külföldi (mármint az európai, amerikai) piacokon is megvetették a lábukat. A legutolsó adatok szerint a kínai piac már nagyobb mint az amerikai, ugyanakkor a kínaiak csak 15 százalékának van okostelefonja, tehát igencsak nagyot kaszálhat, aki be tud törni erre a piacra.

Ahogy növekszik a kínaiak vásárlóereje, annál fontosabb lesz itt is jelenlenni a gyártóknak - elemzi a helyzetet a Forbes. Ezt az Apple vezérigazgatója is elismeri. Azonban azt is figyelembe kell venni, hogy a kínaiak inkább az olcsóbb mobilokat preferálják, nem úgy mint a világ többi részén, ahol sikeres lehet egy igencsak drágának számító iPhone. Az olcsó okostelefonokat pedig a hazai gyártók biztosítják. Ahhoz tehát, hogy az Apple labdába rúgjon, vagyis jelentős részesedést szerezzen a kínai mobilpiacon, olcsóbb modelleket kell árulnia - vonja le a következtetést a Forbes.

A kínai gyártók szövetségbe tömörültek az Apple-lel szemben, ami azt is jelenti, hogy az amerikai cég nem tudja eljátszani itt is a szabadalomháborúját, melyet azokban az országokban vetett be, ahol a többiek megszorongatták piaci helyzetét. De kétségtelen, hogy a közeljövőben lesz valamilyen mozgás itt is, az Apple-nek lépnie kell a legnagyobb mobilpiacon is.


4 komment

Címkék: mobil apple kína


2007.11.30. 08:40

Kínában boltokban kapható a feltört iPhone

Bigyó Felügyelő


Nemrég kaptunk egy levelet Kínában tartózkodó olvasónktól, hogy ott nem a parkolókban árulják a feltört iPhone-t, hanem a legforgalmasabb utcákbank lévő üzletekben. A kínai kapcsolatunk levele és képek a tovább után.

3 komment

Címkék: mobil apple kína iphone


2007.11.21. 09:13

Ötlet nélküli iPod-klón

Bigyó Felügyelő


Csak néhány kérdésem volna, miért másolják az iPodot? Miért nem próbálnak inkább valami újat kitalálni. Ki veszi meg ezeket? Például ezt az mp3-lejátszót? Amúgy játsza az ismert formátumokat, videót is, kijelzője 2,4-es és microSD-kártyával bővíthető. Ja, és perszehogy Kínából jön ez is.

9 komment

Címkék: kína ipod klón


2007.09.21. 10:58

Januárban jön a mini iPhone klón

Bigyó Felügyelő


Emlékszünk a Meizu8-ra? A kínai iPhone-klónra, ami a mutitouchot leszámítva jobbnak tűnt az iPhone-nál. Nos a kínaiak megalkották a minit, vagy a nanót, ha úgy tetszik. És január 17-től kapható. Egyelőre viszonylag borsos áron, 788,5 dollárért. 16 GB-os lesz és 3G-s.

komment

Címkék: kína iphone klón


2007.02.01. 12:53

Kínából jön az iPhone-klón

Bigyó Felügyelő

Aki nem akar júliusig, esetleg év végéig várni, már most beszerezhet magának egy iPhone-t. Vagyis iPhone-szerűséget. Ha igazak a pletykák, a kínaiaknak nem kellett sok idő, hogy lemásolják az Apple csodatelefonipodját. A Meizu M8 kisértetiesen hasonlít. De vajon működik-e? Mindenesetre nem multitouch, csak érintőképernyős. De ez messziről úgysem látszik.
(Via The Raw Feed)

komment

Címkék: apple kína iphone klón


süti beállítások módosítása