Bigyóblog


2012.09.24. 11:21

Emailről nyomtatni a fényképeket

Bigyó Felügyelő

Úgy alakult, hogy nemrég több nyomtatót is tesztelhettem, ezek közül egy teljesen átlagos, 30 ezer forintos nyomtatót mutatok be. Azért ezt, mert nem drága, ugyanakkor fényképeket is jó minőségben nyomtat és egy rakás olyan szolgáltatás jár hozzá, amit csak drágább nyomtatóknál várunk el. A HP Deskjet Ink Advantage 5525 nyomtató/szkenner-kombóról van szó.

Néhány szót gyorsan a legfőbb fícsörökről: nyomtatni tud hálózaton keresztül is, wifire csatlakoztatva. Ezt elég sok nyomtató tudja már, de ez a nyomtató olyat is tud, hogy emailben elküldöm a nyomtatnivalót. Például nagyszülők vigyáznak a gyerekre a játszótéren, lefotózzák, milyen ügyesen mászik fel a csúszdára, majd elküldik ezt emailben a nyomtatónak. A szülő pedig kiveszi a kész fotót és örül neki. Ehhez regisztrálni kell magát a nyomtatót és adni neki egy saját emailcímet, ahová küldeni lehet az emaileket. Az email szövegét is ki tudja nyomtatni, illetve a csatolt fájlt. Kipróbáltuk, működik. Azt is be lehet állítani, hogy bármilyen emailcímről, vagy csak egy előre meghatározott listán szereplő címekről lehet küldeni nyomtatnivalókat.

A másik szórakoztató szolgáltatás, hogy különböző appokat lehet telepíteni a nyomtatóra - van egy online felület, ahol ezeket intézni lehet. Az alkalmazásokkal aztán mindenféle sablonokat lehet nyomtatni, például vonalas füzetet, kottát, naptárat. Gyerekeseknek pedig nagy segítség, hogy a DreamWorks rajzfilmjeihez kapcsolódó kifestőket, foglalkoztatófüzeteket, könyvjelzőket, naptárakat lehet nyomtatni. Ezeket a nyomtató érintőkijelőjén választjuk ki, megmondjuk hány példányban kérjük kinyomtatni és már nyomja is a kifestőket. Ennek gyorsasága a hálózaton is múlik, a nagyobb színes képeknél például elég sokat gondolkodott a nyomtató, mire sikerült betöltenie és kinyomtatnia. A kisebb fekete-fehér kifestőket azonban gyorsan tolja egymás után.

Képeket viszonylag gyorsan nyomtat és jó minőségben, főleg ahhoz képest, hogy nem kifejezetten fotónyomtatóról van szó. Viszonylag gazdaságosan lehet otthon is képeket nyomtatni, mert a nyomtatónál minden színt külön lehet cserélni, így ha kifogy az egyik festék, akkor nem kell lecserélni az összes patront. Amúgy egy új technológiának köszönhetően állítólag kétszer olyan gazdaságs, mint korábban volt. A HP meglépte azt, hogy nagyjából húsz százalékkal drágábban adja a termékeket, vagyis például a nyomtatójat, cserébe viszont olcsóbbak a tartozékok, patronok ára. (Sokan emlékszünk arra az időszakra, hogy a patronok szinte annyiba kerültek, mint a nyomtatók, így egyáltalán nem érte meg otthon például képeket nyomtatni - ezen változtattak a gyártók az utóbbi években.)

Az 5525 egy átlagos méretű nyomtató, ezt annak tudatában írom, hogy voltak nálam olyan nyomtatók, amelyeket fel sem tudtam emelni, hgy arrébb toljam, ezt azonban a hónom alá kapom, ha éppen úgy gondolom, hogy egy másik helyen jobb lenne. Ez lehet, hogy nem szempont nyomtatóválasztásnál, de nem baj az, ha kicsi és nem foglalja el az íróasztal felét. Viszonylag új modellről van szó, a HP a teljes sorozatot júliusban mutatta be. Vannak ennél egyszerűbb és olcsóbb, de profibb és drágább nyomtatói is, ez nagyjából a középkategóriában helyezkedik el.


komment

Címkék: teszt hp nyomtató kiprbáltuk


2010.06.07. 14:18

Küldj emailt a nyomtatónak!

Bigyó Felügyelő

A New York Times értesülése szerint a HP olyan nyomtatókat dob hamarosan a piacra, melyek emailben elküldött doksikat is ki tudnak nyomtatni. Vagyis minden nyomtatónak lesz egy mailcíme. A nyomtatók ára 99 és 400 dollár között mozog majd. Vagyis akár a telefonomról is elküldhetem a nyomtatni kívánt dolgokat a nyomtatóhoz. Mondjuk egy fényképet a nagymama nyomtatójára. A HP nem erősítette meg a lap értesülését.

Via Gizmodo


8 komment

Címkék: hp nyomtató


2008.09.03. 08:33

Hordozható nyomtató

Bigyó Felügyelő

A legtöbben már nagyon keveset nyomtatunk, de kétségtelenül vannak néhányan, akik még napi szinten csinálják. Még kevesebben vannak, akik utazás közben éreznek vágyat arra, hogy kinyomtassanak valamit. Ezt a pici piacot célozta meg a Printstik hordozható nyomtatójával. Nagyon vékony, nagyon könnyű és még szép is. Akkumulátorról vagy usb-ről is működik. Olyan papírt használ, amit a faxgépek, emiatt elég silány a minőség, de az utazó ügynökök például biztos nem fotókat szeretnének printelni. Akárhogy is, legfeljebb munkához tudjuk elképzelni.


5 komment

Címkék: utazáshoz nyomtató


2007.11.27. 12:14

Szexi nyomtatót tesztelünk

Bigyó Felügyelő


Megérkezett hozzánk a Samsung dizájn nyomtatója, a 1630See. Előljáróban néhány adat: 16 oldalt nyomtat percenként, 1200x600 dpi felbontás, többféle lapméretet kezel, 8MB belsőmemóriája van és állítólag nagyon halk. A következő néhány napban mindent kinyomtatunk, még azt is, amire nincs szükségünk és megnézzük mit tud. Ha kérdés merülne fel, ne tartsátok vissza.

7 komment

Címkék: teszt samsung kipróbáltuk nyomtató


2007.11.05. 09:01

Egérnyomtató

Bigyó Felügyelő


Előfordulhat, hogy valamit látunk a neten, amit azonnal kinyomtatnánk, de nincs kéznél nyomtató. Az egérbe épített nyomtató bármilyen rövid szöveget, telefonszámot kinyomtat azonnal. Az egér 30 dollár, három tekercs papír 14 dollár.

12 komment

Címkék: egér nyomtató


süti beállítások módosítása