Tisztában vagyok azzal, hogy az iPhone (vagy újabban: az iPod Touch) hájp közepén kicsit felemás, avittas dolog egy klasszikus iPodról írni, mégha a legfrissebb iPod-termékről beszélünk is.

Magyarországon még nem lehet kapni (de már lehet) az új iPod Classic-ot, de az USA-ban már két hete a boltokban van, úgyhogy hosszas mérlegelés után kihúztam a listámról a "majd egyszer veszek egy iPhone"-elemet, és kalandos úton vettem magamnak egy új iPodot. Na de miért?



A megfelelő hordozható médialejátszó (divatosabb nevén PMP) nekem elsősorban nagy tárhelyet, jó hangminőséget és zsebrevághatóságot jelent. A piacon számos nagyon klassz termék van, melyeket inkább választhattam volna, mint az új iPod Classic-ot. Viszont akárhogy nézegettem az árösszehasonlító szájtokat, 80 gigás tárhelyet ajánló PMP-t nem láttam bruttó 270 dollárnál (~50 ezer forint) olcsóbban.

Felmerült az Archos 605 WIFI vagy az iRiver Clix Gen2 is. Előbbi túlságosan drága, utóbbi pedig szánalmasan kevés tárhelyet biztosít, annak ellenére, hogy valószínűleg a legjobb hangzással rendelkező PMP a piacon.

Az Apple nyilván tudatosan tartja nagyon alacsony áron a külsőre inkább divatjamúltnak ható iPodját. Az iPhone és az iPod Touch ("hála" a még mindig elmaradott flashmemória-piacnak) túlságosan kis tárhelyet biztosít, így a kifejezetten sok zenét hallgató embereknek semmiképpen sem jelent jó választást. (Vegyen iPhone-t az, aki egy béna érintőképernyővel szeretne szenvedni böngészés és telefonálás közben. De mi most zenélünk.)



Ekkor jön képbe először az új hdd-s iPod Classic. A szájtépés helyett ideírom az egynapos tapasztalataimat, pro & kontra:

PRO:

• ár/érték arány (270 dollár, wow)
• tárhely (80/160 gigás hdd-re rá kell, hogy férjen az összes zeném)
• hangminőség (iPod Nanóhoz szokott fülnek ez maga a kánaán)
• külső vinyó is egyben (a nagy vinyón marad hely a mindenegyéb fájljaimnak is)
• még vékonyabb (meghökkentően vékony és szép az új Classic)
• kiváló rendlekezésre-állási idő (zenehallgatásnál több mint 30 órát bír!)
• fotókat, sokat, szépen (a nagy tárhely miatt lazán feldobálhatjuk digitális fotóinkat, a megjelenítés az ultra bright kijelzőnek köszönhetően fenomenális)

KONTRA:

• kicsi a kijelző (félórás sorozatepizódnál hosszabb videót nem lehet nézni rajta; szemkifolyás 2,5 colon)
• touch wheel (a nanóhoz képest nehézkes a navigálás, főleg többezer mp3 között)
• lassan vált a menüpontok között (másodperces delay, wtf)
• no wifi/bluetooth (ma már minden normális pmp-ben alapfelszerelés)
• kényes (hdd-ről beszélünk, már önmagában idegesítő a kattogása is)
• dizájn (lehet, hogy idehaza még trendi, de amúgy lassan elég unalmas már az Apple-féle dizájn; ezért vonzó minden konkurens pmp első ránézésre)

Szóval nagyjából ezek az alapbenyomások. Hogy tud videót is lejátszani, elsősorban azért jó, mert a video podcastokat meg tudom rajta nézni. A Diggnation például teljesen jó, hogy a zsebemben van. Buszmegállóban is meg tudom nézni, nem kell a laptoppal szerencsétlenkedni. És egy-két sorozat is rácsúszhat. Tényleg csak olyan videókat érdemes rávenni, melyeknél a hang fontosabb mint a kép (zeneklipek, sokat beszélős sorozatok, videocastok). Mert ezt a pici kijelzőt hosszasan bámulni tuti dioptrianöveléshez vezet.

Készüljünk fel arra lelkiekben, hogy az mp4-re konvertálás idő- és technikaigényes, főleg ha nem avi-ban van meg az eredeti felvétel, hanem mondjuk egy műsoros dvd-n.

De iPod Classic-ot nem is azért vesz az ember, hogy megnézze rajta naponta a 7 órás Sátántangót hd-minőségben, hanem hogy egy helyen meglegyen az összes zenéje. Ha mixeket is hallgatunk, akkor nem ritka, hogy a gyakran több mint 2 órás felvételek ripszropsz megtöltik a 2-6 gigás pmp-ket. És lehet törölgetni, gondolkodni, hogy mit akarok hallgatni, és mit teszek inkább vissza a laptopomra. Szusszanjunk egyet, íme egy kis képgaléria:

A 80/160 gigás iPod Classic ilyen szempontból mindenképpen felszabadulás. Az iphone-os interfész is nagyon kényelmes és szép. Animált albumképek, szabad szavas keresés (touch wheellel!), és végre azt is megtudhatjuk, hogy az EQ-beállítások milyen hangszíneket rejtenek. Igaz, szabad hangszínbeállítás továbbra sincs benne, és ez a zenejunkie-knak nagy szívfájdalom.

A hangzást egy Musical Fidelity Rainbow / Typhoon erősítőn teszteltük. Kifejezetten szép a hangzás, ahhoz képest, hogy egy Apple-terméktől alapvetően az ember nem vár etéren túl sokat. A Nanóhoz képest mindenképpen érezhető az előrelépés. És hát egy 80 gigás tárhelyre persze már nem kell gondolkodni azon, hogy merjen-e az ember lossless, kiváló minőségű zenefájolat pakolni.

A pro&kontrában említett rendelkezésre-állás is gyönyörű. Nem kell kétóránként keresnem egy konnektort. Tényleg nagyon jól bírja. Szépen szól, jól néz ki, mi kell még?

Amíg az Apple nem kezd el hdd-s iPhone-okat gyártani, a zenebuzik nem is reménykedhetnek abban, hogy 32 gigánál több tárhely lesz ebben a készülékben. Így az iPod Classic-nak mindenképpen van piaca, főleg ha a jövőben is ilyen alacsonyan tartják az árát, és kijavítják azt az egy-két bosszantó hiányosságot, amit ma már nem szívesen tűr el az ember egy pmp-től.



Ezt az Apple-terméket is (akárcsak a többit), érdemesebb a tengerentúlon beszerezni, mert idehaza méregdrága luxuscikknek számítanak. Magyarországi viszonteladóktól ezt a készüléket jóval drágábban kapjuk meg mintha a tengerentúlról ajándékoztatjuk meg magunkat. És mint mondtam, az iPod Classic legnagyobb ereje, hogy az ér/érték arányban az egyik legjobb a(z amerikai) piacon.

Na megyek is és rendbeszedem 40 gigányi zenémet.

[update1] Közben még két fejlemény. Mint az az egyik fenti képen is látszik, a szemétben fogja végezni ez az iPod-fülhallgató is, ugyanis botrányosan rossz a minősége. Egyszerűen érthetetlen, hogy hogy mernek ilyen selejtes eszközt adni ehhez a géphez. I'd accept an iSorry.

A másik, hogy Földes kolléga velem együtt hozatott magának iPod Classicot a tengerentúlról. Két nap után azonban a hdd feje elkezdett erősen kattogni, és elszállt a készülék. Elsőre valami megoldható szoftveres hibára gyanakodtunk (nem ez lenne az első eset), ám a működési rendellenesség (nem reagál semmire a készülék, és a hdd természetellenes hangokat ad ki magából) inkább hardverhibára utal. Bár az Apple-termékekre elvileg nemzetközi garancia van, a hazai képviseletek segítőkészségével kapcsolatban meglehetősen szkeptikus vagyok. A készülékcserés krimiről később még beszámolunk. Közben imádkozom, hogy az enyém bírja legalább egy évig.

Addig csak összekapja magát valamelyik pmp-gyártó, és lepipálja ezt a lapos, unalmasfekete, simabőrű, ujjlenyomatos, bamba, ám szerethető wurlitzert.