Bigyóblog

2008.03.11. 13:07

Tíz éves az mp3-lejátszó

Bigyó Felügyelő


Nehéz elhinni, de csak tíz éve mutatták be az első mp3-lejátszót. Az első lejátszó, ami kereskedelmi forgalomba került egy koreai gyártmány volt és az MPMan F10 névre hallgatott. 1998 márciusától volt kapható az Egyesült Államokban, 32 MB-os volt a memóriája, így elég kevés szám fért el rajta. A lejátszó még viszonylag nagy volt 91x70x165,5 mm, még nem usb-n kapcsolódott a számítógéphez. Egy apró LDC kijelző is volt rajta, mellyen a számokról láthattunk információt. Az ára 250 dollár volt, de ez 200 dollárra esett, miután szeptemberben bemutattak egy másik mp3-lejátszót, a Diamond Multimedia Rio PMP300-sát, szintén 200 dollárért.

Sokszor ez utóbbiról állítják azt, hogy a világ első kereskedelmi forgalomban kapható mp3-lejátszója volt. Ennek is 32 MB-os flashmemóriája volt, de az LCD kijelzője már valamivel nagyobb volt, mint az előzőnek. A lejátszók megjelenése után nem kellett sokat várni, hogy RIAA beperelje őket, mondván illegális a zene másolása.

13 komment

Címkék: mp3


süti beállítások módosítása