Bigyóblog

2008.06.03. 07:38

Eljött az olcsó minilaptopok kora

Bigyó Felügyelő

Nem is olyan régen kezdődött az egész. Eddig is voltak minilaptopok, de áruk nem volt olyan vonzó. Aztán az Asus úgy döntött, hogy piacra dob egy apró, kifejezetten utazásokra alkalmas laptopot, mely nem akar versengeni a mindennapokhoz használt gépekkel. És mindezt elérhető áron. Ez volt az Eee.


Már a megjelenése előtt híressé vált, óriási volt a várakozás. Sikeres is lett, nagyon sokan vették meg, főleg az Egyesült Államokban. Egy hónapja már itthon is kapható, nagyjából 80 ezer forintért. Az Eee flashmemóriás, tehát nem kifejezetten adatok tárolására tervezték, a gép tárhelye 2 és 8 GB között van, 256 és 1 GB közötti memóriával, 2,8 és 3,5 óra közötti akkumulátoridővel. Az első modellek kijelzője 7 inches volt, de már bemutatták a 9 inches változatot, sőt a pletykák szerint már a tizes és a 901-es Atom-processzoros is jön.

A sikeren febuzdulva a többi gyártó sem akart kimaradni a kezdődő hájpból. Az utóbbi hónapokban egymás után jelentették be a fontosabb cégek, hogy bizony ők is tervenek hasonlóan olcsó, leginkább második laptopnak szánt gépet. Néhány hete pedig be is mutatták ezeket. Közös jellemzője ezeknek, hogy picik, akkumulátoruk viszonylag hosszú ideig bírja (bár néhányuknak van olcsóbb változata, ahol meg kell elégedni a 2-3 órás üzemidővel), természetesen alap a wifi, a kártyaolvasó és általában hiányzik az optikai meghajtó.


Az egyik versenyző a HP 2133-as (a gépet kipróbáltuk, a teszt hamarosan olvasható a blogon). Kicsi, masszív, sokkal többet akar és sokkal többet is tud az Asus Eee-nél. A 2133-as már majdnem mindenre használható, amit szeretnénk, gyerekbetegségeit pedig a következő szériánál valószínűleg kinövi. A laptopnak már normál méretű (120 GB-os) a merevlemeze, 8,9 inches a kijelzője, 1 vagy 2 GB memóriával, 1,2-es Via C7-M processzorral kapható. Van benne még Bluetooth, wifi és  webkamera. Az ára itthon 120 és 155 ezer forint között mozog, attól függően, hogy milyen konfigurációt választunk. Ami még mellette szól, hogy kijelzőjének felbontása 1280x768-as, ami elsőre vadnak tűnik, de jól használható.


Következő versenyzőnk az MSI Wind. Ezt a gépet már Atom processzor hajtja, kijelzője 10 colos, felbontása 1024x600-as. Kicsivel könnyebb, mint a HP 2133-as, és a processzora is sokkal jobb. Az ára itthon 113 ezer forint (Amerikából hozatva persze olcsóbb). Ilyen gépet vesz egyik kollégánk, akkor majd megtudjuk, mennyire használható.


Az Acer sem akart kimaradni a versenyből, a pletykák szerint ők egy 8,9 colos géppel lépnének piacra, 1024x768-as kjelzővel. Az Acer Aspire One névre keresztelt minilaptopról egylőre nem sokat tudni, de annyi biztos, ára 500 dollár alatt lesz (sőt, a hírek szerint 299 dollárért árulnák majd).


A Razorbook 400 is az 500 dollár alatti kategória indulója, kijelzője 7 colos lesz és ebben is az Eee-hez hasonló tárhelyet tesznek. Cserében az ára állítólag 300 dollár körül lesz.

Természetesen a Dell sem akar kimaradni, ők Mini-Inspiron néven dobják piacra 500 dollár alatti 8,9 colos gépüket.

Tanulság? Már most jó áron hozzájuthatunk egy második laptophoz, de ha várunk néhány hónapot, talán még jobb ajánlatok közül válogathatunk.

26 komment

Címkék: mini acer utazáshoz minipécé hp dell asus eee msi wind


süti beállítások módosítása