Bigyóblog


2007.07.04. 20:33

Európai iPhone novemberben?

Bigyó Felügyelő

Úgy tűnik, az európaiak is nagyon szeretnének már iPhone-t maguknak, nem múlik el nap, hogy ne lenne valamelyik lapnak, blognak "biztos" értesülése arról, hogy melyik mobilcég, mikor és mennyiért hozza be az Apple csodatelefonját. A Reuters egy német lapra, a Rheinische Postra hivatkozva írja, hogy Németországban már november elsejétől kapható majd az iPhone. Az árat is tudjuk, 450 euró (110 ezer forint). A kizárólagos partner pedig a T-Mobile lesz. Megerősítés most sincs egyik cégtől sem.

Update: A brit O2 mobilszolgáltatóval állítólag nagyon közel a megállapodás. Az iPhone pedig karácsony környékétől kapható majd Nagy-Britanniában nagyjából 300 fontért. Arról nem szólnak a hírek, hogy 3G-s lesz-e.

komment

Címkék: mobil apple iphone


2007.07.02. 15:35

Félmillió iPhone-t adtak el

Bigyó Felügyelő


Az első hétvégén, vagyis péntek este hattól, vasárnap estig félmillió iPhone-t adtak el az Egyesült Államokban. Vagy kétszázezret. Ez több, mint amire számítottak, bár az előzetes becslések sem voltak egységesek, nagyjából 50-200 ezer között mozogtak - írja a Bloobmerg. Vasárnap estére az Apple boltok harmadában fogyott el a mobil. Némileg meglepetés, hogy a 8 Gb-os verzió fogyott inkább és a vásárlók fele más társaságoktól ment át az AT&T-hez az iPhone miatt. Azért 48 óra alatt félmillió (vagy kétszázezer) darabot eladni egy viszonylag drága kütyüből szép eredmény.

komment

Címkék: mobil apple iphone


2007.06.30. 00:36

Az első iPhone-tulajdonosok

Bigyó Felügyelő



Visszaszámlálás, az ajtók kinyílnak, az elsők bemennek, vásárolnak és szerzeményükkel boldogan távoznak. Fényképek, kamerák, interjúk. Mindenki örül. Kiváncsian várjuk az első reakciókat. Holnap.

Update: Az Engadgetnél már a kicsomagolásnál tartanak. Minden egyes mozzanatot megörökítenek itt.

2 komment

Címkék: mobil apple iphone


2007.06.29. 21:23

David Pogue és az iPhone

Bigyó Felügyelő

David Pogue, a New York Times újságírójának esete az iPhone-nal. A legjobb video ever.

2 komment

Címkék: mobil apple iphone


2007.06.29. 20:03

Majdnem lopás, eBay, polgármester a táborozók között

Bigyó Felügyelő

Megtörtént az első majdnem iPhone-lopás. A Fox News éppen interjút készített a Newsweek szakújságírójával, amikor egy arra járó kiragadta a riporternő kezéből a... mikrofont.

Közben érkeznek a boltokba az iPhone-ok. A sorok egyre hosszabbak, legalább annyi a riporter, mint a mobilért várakozó fanatikus. Élő képek itt, galéria itt. Még Philadelphia polgármesterét is legfényképezték, amint éppen az egyik bolt előtt táborozik. (Lehet, hogy szégyenlős. Időközben eltűnt és valakit beállított a sorba maga helyett.)

komment

Címkék: mobil apple iphone


2007.06.29. 16:58

Európai iPhone, ingyen iPhone, tartozékok

Bigyó Felügyelő


Nézzük, mi történt az elmúlt egy-két órában. A legérdekesebb, hogy szárnyra kapott egy pletyka. Steve Jobs állítólag hétfőn bejelenti, hogy Európában is piacra dobják az iPhone-t, méghozzá a T-Mobile és a Vodafone közreműködésével. Ami a legviccesebb, hogy állítólag Európában már 3G-s iPhone-okat árulnak majd. Az Engadget és a Gizmodo bloggerei igencsak szkeptikusak (érdemes megnézni a Gizmodón látható képet), mondván az Apple nem nyírja ki ezzel az amerikai bevezetést, és különben is. Szerintünk valami európai blogger indítottal el a pletykát és a mostani felfokozott hangulatban persze mindenhol végigsöpört a hír. Szóval, lol.

Mike Korbin, a CrunchGear boggere siránkozik egy sort, hogy az iPhone-ba nem lehet akármilyen fülhalgatót beledugni, mert kicsit más, mint a hagyományos jack-dugó. De éppen annyira más, hogy ne lehessen bármilyen fülhallgatóval használni.

Bemutatták az első tartozékokat. A bluetooth headset 129 dollár, a dock 49 dollár.

Ja, és az összes Apple dolgozó, aki már legalább egy éve dolgozik a cégnél, kap egy nyolc gigás iPhone-t. Az Engadget kiszámolta, nagyjából 12 milliójába kerül ez a cégnek.

És végül, Stephen Colbert mindenképpen szeretne egy iPhone-t. Videó fenn.

komment

Címkék: mobil apple iphone


2007.06.29. 14:31

Gyorsít az AT&T? Pont most?

Bigyó Felügyelő

Alig néhány órával az iPhone árusítása előtt bombaként robbant a hír Amerikában, hogy az AT&T hálózatában hirtelen megnövekedett az EDGE-el elérhető letöltési sebesség. Sőt, nemcsak hogy megnövekedett, az eddigi nagyjából 40 kb/s helyett 200 kb/s körüli letöltést produkál. Nem nehéz észrevenni az összefüggést. Az Apple iPhone-ját a leginkább azért támadták, mert nem tettek bele kellően gyors netkapcsolatot. Az első tesztek is ezt emelték ki egyik legnagyobb hátrányként.

Bloggerek több városban tesztelik a sebességet, úgy tűnik, mindenhol emelték. Vajon csak a mai napnak szól a gyorsítás vagy tartós lesz?

komment

Címkék: mobil apple iphone edge at&t


2007.06.29. 09:44

Magyarázzák a bizonyítványt

Bigyó Felügyelő


Az Apple és az AT&T vezetői megvédték azt a döntésüket, miért tettek ilyen lassú netkapcsolatot az iPhone-ba. Az, hogy nem a gyorsabb HSDPA-t választották, kompromisszumos döntés volt. Azért maradt ki a 3G, mert az túl energiaigényes lett volna. Ehelyett inkább azt választották az Apple-nél, hogy hosszabb ideig bírja az akkumulátor - ismerte el Steve Jobs. Mindenesetre nem aggódnak emiatt.

A két vezér, Randall L. Stephenson és Steve Jobs egyébként nem tudja, mire számítson ma. Néhány helyen már sorban állnak az emberek, de teljesen bizonytalan, hogy az 500-600 dollárba kerülő termék meg tud-e mozgatni milliókat, vagy inkább csak néhány tízezren vásárolják meg az iPhone-t első napokban - írja a New York Times.

Update: Ha valakit érdekel, mit csinálnak a fanatikusok a sorban, az Apple Store előtt San Franciscóban, az iPhone-ra várva, itt megnézheti.

komment

Címkék: mobil apple iphone


2007.06.29. 08:24

Kis Apple-történelem

Bigyó Felügyelő


Ma (mint az elmúlt néhány napban) minden az iPhone-ról szól majd. Igen, ma délután hat órakor (persze helyi idő szerint) megnyílnak a New York-i 5th Avenue-n lévő Apple Store kapui, és a napok óta sorban állók kezükbe vehetik álmaik kütyüjét. Az eseményt mi is megünnepeljük, egy óriásplakáttal kedveskedünk olvasóinknak. Edwin Tofslie összegyűjtötte az összes eddig piacra dobott Apple terméket, az 1976-os kezdetektől egészen a iPhone-ig. Ide kattintva végigböngészhetitek az teljes méretű plakátot. Még több iPhone-hír hamarosan.

2 komment

Címkék: apple ipod macbook iphone


2007.06.28. 14:38

Hol lesznek a New York-i geekek pénteken?

Bigyó Felügyelő


Egészen furcsa lépésre szánta rá magát a Verzion. A cég iPhone-pénteken kezdi el árusítani az LG LG VX 9400 multimédiás mobiltelefont. Mindössze 99 dollárért, ráadásul az első hétvégén 2 GB-os memóriakártyát és fülhallgatót is kapnak ajándékba azok, akik mégis inkább ezt választják az Apple terméke helyett. Ezt onnan tudjuk, hogy a cég mailek tucatjait küldte el az amerikai geekblogoknak. Azt írták, hogy egész éjszaka és még szombaton is nyitva tartanak, hogy ki tudják szolgálni a cégüket megrohamozó LG-fanatikusokat. Megható igyekezet vagy ravasz trükk meglovagolva az iPhone-őrületet? Mégiscsak azt hiszem, nem a legszerencsésebb volt pont erre a napra időzíteni.
(Via CrunchGear)

1 komment

Címkék: mobil apple iphone lg


süti beállítások módosítása